Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Az idén lenne százéves Kosáry Domokos (1913-2007), a Magyar Tudományos Akadémia néhai elnöke (1900-1996). A chilloni fogoly című, könyvritkaságnak számító börtönnaplójának és A történelem veszedelmei című kötetben (Magvető, 1987) megjelent, néhány ma is időszerű tanulmányának újrakiadásával rója le tiszteletét előtte, emlékezésül, az általa 1992-ben életre hívott Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. A kötet megrendítő példája annak, hogyan épített ki magának a börtönben "belső erődvonalat" a nemzetközileg elismert, ám itthon 1949-től a szakmából hosszú időre kiszorított történész - a történelemre "meg nem sértődve", meggyőződését soha fel nem adva. Ars poeticáját így fogalmazta meg: "A kutatót felelőssége és szakmai tisztessége nemcsak arra kötelezi, hogy bonyolult igazságokat elfogadjon, hanem arra is, hogy kritikai vizsgálat és viszonyítás nélkül, pusztán tekintélyi alapon ne fogadjon el . Hogy ragaszkodjék az ellenőrzés, a meggyőződés, a meggyőzetés jogához. S hogy se kedvezés reményében, se meghunyászkodásból, se érdekből, se a könnyebbség kedvéért ne fogadjon el olyasmit, amiről megbizonyosodva nincs. Mindezzel persze néha magára vonhatja (Kossuth szavával) a "hatalmasok komor tekintetét". Nehézségek közé kerülhet, de ezt amúgy sem tudja mindig elkerülni. Igazi feladata [...] az, hogy a kutató felelősségével, tisztességével végezze munkáját. Meghajoljon az igazság előtt. Ne hajoljon meg, csak az igazság előtt".

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Szerző Kosáry Domokos
Megjelenési dátum 2013-09-02
Kiadó Széchenyi Irodalmi és M?vészeti Akadémia
Kategória Történelem, politika
Oldalak száma 264 oldal
Eredeti cím A chilloni fogoly. A történelem veszedelmeiről
ISBN 9789638856432
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Széchenyi Irodalmi és M?vészeti Akadémia

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!