Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

  • Ingyenes szállítás

Egyéb ajánlatok

Hasonló termékek

Leírás

Lakatos Imre (1922-1974) korunk egyik legnagyobb hatású matematika- és tudományfilozófiai gondolkodója Karl Popper, Thomas Kuhn és Paul Feyerabend mellett. Tudományos karrierje nyugati emigrációját követően ívelt fel, fiatalkorát azonban Magyarországon töltötte. A német megszállás után elhagyja Debrecent, és hamis papírokkal, álnéven Nagyváradra költözik. A kommunista párt emberének adva ki magát önképző sejtet szervez, és a szó szoros értelmében élet és halál ura lesz. Később visszatér Debrecenbe, az újraalakuló kommunista párt egyik alapítója lesz, és folytatja egyetemi tanulmányait. 1946-ban már a budapesti pártközpontban kap feladatot, többek között kulcsszerepet játszik az Eötvös Collegium szétverésében. 1949-ben ösztöndíjjal Moszkvában tanul, 1950-ben Recskre internálják, besúgónak áll, majd 1953-ban szabadul. 1956-ig az ÁVH ügynöke, végül a forradalom után Angliába emigrál. Életének ez a szakasza számos kérdőjelet vet fel, nem véletlen, hogy több ország titkosszolgálata is figyelte őt, és igyekezett minél többet megtudni róla. Mint korábban szigorúan titkos ÁVH-, BM-, MI5- és FBI-dokumentumokból kiderült, ez csak részben sikerült nekik. Alex Bandy két évtizednyi levéltári kutatás és számtalan interjú elkészítése után egy olyan ember portréját rajzolta meg, akit érdemes megismernünk, mert életében ott van a múlt század gyalázatos történelme. Az első, angol nyelvű kiadás után most már magyarul is olvasható kötet nélkülözhetetlen forrás a kommunizmus magyarországi történetének tanulmányozásához. A krimibe illő fordulatokat sem nélkülöző történet izgalmas olvasmány mindazoknak, akik a velünk élő múltat megismerve szeretnék jobban megérteni a jelent.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2014
Szerző Bandy Alex
Megjelenési dátum 2014-04-22
Kiadó Akadémiai Kiadó
Kategória Történelem, politika
ISBN 9789630594813
Kiadás Kartonbor?tott, ragasztott
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Akadémiai Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!