Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Leírás

Elképzeléseimnek megfelelően szándékom Gyarmathy Zsigáné (1843-1910) szépirodalmi alkotásait felébreszteni Csipkerózsika-álmukból, hiszen azok pár kivételtől eltekintve a megírás és a kiadás óta (ami a 19 század utolsó évtizedeit jelenti, kissé belenyúlva a 20. század első éveibe) feledésbe merültek. Ezek a művek manapság már jószerivel csupán a nagyobb könyvtárak polcain lelhetőek fel. Remélem, hogy nem csak Kalotaszegen, ahol áldásos tevékenységét kifejtette, hanem az egész magyar nyelvterületen érdeklődésre készteti a könyvszerető olvasókat. Ennek a szándéknak a megnyilvánulása a 2014-ben megjelent két regénye a Művelődés és a Szentimrei Alapítvány gondozásában (Az ifjú pap, Monostory Katinka). Folytatása ezúttal a rövidebb lélegzetű elbeszélések felé közelít. Gyarmathyné kötetekben és egykori, ma már nehezen hozzáférhető lapokban, folyóiratokban tette közzé több mint százra tehető elbeszélését, tárcáját, beszélyét.Amint regényeiben, úgy az elbeszéléseiben is megcsodálhatjuk tájleírásait, finom lélekraját, kiváló kifejező készségét, meghitt hangulatait. (Buzás Pál)

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző GYARMATHY ZSIGÁNÉ
Megjelenési dátum 2015-04-08
Kiadó Xante Librarium Kft.
Oldalak száma 146 oldal
ISBN 9789737993793
Gyűjtemény Sztánai füzetek
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Xante Librarium Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!