Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

Amikor a Washington Post elismert újságírója, WilHaygood először érezte úgy, hogy Obama megnyerheti a 2008-as választásokat, úgy gondolta, e pillanatot azzal teheti emlékezetessé, ha felkutat valakit, aki még abban az időben nőtt fel, amikor az etnikai megosztottság általános volt, s annyira beágyazódott a kultúrába, hogy egy fekete elnök megválasztásának még a gondolata is képtelenségnek látszott. Amikor aztán sikerült rátalálnia Eugene Allenre, aki nem kevesebb, mint nyolc elnököt szolgált végig komornyikként Harry Trumantől Ronald Reaganig, tudta, hogy megütötte a főnyereményt. "Diszkrét díszletmunkás, aki a színfalak mögött meghúzódva három évtizeden át segített a világ legfontosabb politikai színházának működtetésében" - jellemezte Allen harmincnégy éves szolgálatát az Independent. Ám miközben teát szolgált föl, és felügyelte a büfét, Allen szemtanúja volt a történelemnek, az Amerika sorsát befolyásoló legfontosabb döntéseknek. Ott volt a Fehér Házban, amikor Kennedy a kubai rakétaválság megoldásán elmélkedett, s akkor is, amikor az özvegye visszatért a házba az után a balvégzetű dallasi nap után. Ott volt, amikor Johnson és kormányának tagjai Vietnamról vitáztak, vagy amikor Ronald Reagan végül rákényszerült, hogy fellépjen a dél-afrikai apartheid ellen. A legnagyobb hatást minden bizonnyal a polgárjogi küzdelem tette rá, amely - gyakran heves érzelemkitörések kíséretében - a szeme előtt bontakozott ki, akárcsak szomszédai, barátai és családtagjai szeme előtt , akiknek mind elegük volt a JimCrow-féle Amerikából. A komornyik című kötet előszavát az Oscar-díjra jelölt rendező, Lee Danielsírta.A kötetet ötvenhét fénykép illusztrálja Eugene Allenről, a családjáról, az elnökökről, akiknek dolgozott. WilHaygoodnak, a Washington Post újságírójának fő témája a kultúrtörténet. Három kiemelkedő életrajzi kötet fűződik a nevéhez. A komornyik című film társproducere. Az Oscar-díjra jelölt rendező, Lee Daniels legismertebb munkája talán a Precious - A boldogság ára, amely hat jelölésből (köztük a legjobb film kategóriájában) összesen két Oscarban részesült.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Szerző Wil Haygood
Megjelenési dátum 2013-11-20
Kiadó Gabo
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 160 oldal
Alkategória Regények
ISBN 9789636897376
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Gabo

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!