Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Alexandra

Hasonló termékek

Leírás

"A párizsi útjáról Bernbe hazatérő Studer őrmester egy új esettel szembesül: Egy testvérpár - két koros hölgy - meghalt gázmérgezésben. Matthias atya, a hölgyek sógora Studernek még Párizsban elmondott egy furcsa történetet: A nyomok egy fiatal nő harminc évvel korábbi, s azóta is megoldatlanul maradt megmérgezéséig nyúlnak vissza. A két koros hölgy sorsa szoros kapcsolatban áll egy férfival, aki évekkel korábban Marokkóban mocsári lázban meghalt, s aki (ahogy most kiderül) szülőhazájára, egészen konkrétan Bern-kantonra hagyta olajmezőinek a felét. Studer álnéven Marokkóba utazik, ahol az Idegenlégió helyőrségében skandináv szaunaként ömlenek rá az élmények. Az egymásnak feszülő kultúrák színterén világos nappal is álmodik, néha azt is feledve, hogy meg kell oldania egy ügyet. Egyre inkább az a benyomása, hogy ördögi játékot űznek vele, amelynek a szabályai ismeretlenek előtte. A regény cselekménye a múlt század harmincas éveire egyáltalán nem jellemző módon áthág különböző határokat; a bűnügyi regény határait csakúgy, mint az ország- és mentalitáshatárokat, vagy éppen a valós és irracionális világ között húzódó határvonalat. Minden az állandóan változó átmeneti állapot zónájában történik. Ennek az anarchisztikusnak ható történetnek mindig van egy újabb és újabb oldala, egy-egy váratlan fordulata! Előre semmi sem biztos, még az sem, vajon Studer lefüleli-e végül a tettest, vagy mégsem.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2010
Szerző GLAUSER, FRIEDRICH
Megjelenési dátum 2010-12-09
Kiadó Napkút Kiadó Kft.
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 294 oldal
Alkategória Regények
ISBN 9789632631615
Kiadás Ragasztott
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Napkút Kiadó Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!