Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Sepsiszentgyörgyön születtem, ott jártam iskolába, 1974-ben érettségiztem a Székely Mikó Kollégiumban, akkori nevén az 1. sz. Líceumban. A kolozsvári Babeº-Bolyai Egyetem Bölcsészkarán szereztem magyar-francia szakos tanári diplomát 1979-ben. Egyetemi éveim alatt több versem is megjelent az akkori irodalmi lapokban, antológiában. Az államvizsga után a sepsiszentgyörgyi gépgyárban kaptam fordítói állást voltam. 1988 áprilisában családommal áttelepültünk Magyarországra és egy Budapest melletti kisvárosban, Dabason telepedtünk le és kezdtünk új életet. Kezdetben a helyi gimnáziumban tanítottam, majd 2002-től az önkormányzat kabinetiroda-vezetőjeként kulturális feladatokkal, rendezvényszervezéssel, kiadvány- és újságszerkesztéssel foglalkozom.Mintegy húsz éven keresztül nem írtam verset, mintha kiapadt volna az amúgy sem bő hozamú költői vénám. Pár évvel ezelőtt azonban újra felfedeztem az alkotás örömét, mert ahogy a kötet méltatója, Farkas Árpád mondja: "a Vers elől megszökni nem lehet." (Kapui Ágota)

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Kapui Ágota
Megjelenési dátum 2015-12-07
Kiadó Hungarovox Bt.
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 148 oldal
Alkategória Vers, dráma
ISBN 9786155562273
Méretek 200 mm x 140 mm x 8 mm
Kiadás Ragasztott
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Hungarovox Bt.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!