Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

A könyv miután bevezetőjében sokkolóan bemutatta a móri vérengzést, amikor is a bankban 8 személyt embertelenül kivégeztek, ott kezdődik, hogy nincs menekvés: Kaiser Edét elkapták a kommandósok.A könyv rövid fejezetekből áll (mintegy 100-ból), amely sorra mutatja be, hogy az ebben az ügyben ártatlan Kaiser Ede hogyan szorul egyre inkább a bűnös szerepébe. A tényszerű napló feltárja a beépített zárkatársak, besúgók ármánykodását, a kisebb büntetésért KE-t eláruló vamzert, a rendőrség nemtörődömségét, a mentő tanuk ügyészi, bírói "összezavarását", a szakértők melléfogásait; s mindazt a történést is, amelyben KE megpróbált az igazáért harcolni. Végül mégis móri tettesként, 29 évesen ítélik teljes életfogytigra, amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra. Igen ám, de véletlen folytán egy idő után előkerülnek a valódi móri mészárosok, a tettesek (az egyik a börtönben öngyilkos lett.), a másik kisebb büntetést kapott - feltételes szabadságra bocsátás lehetőségével - mint Kaiser. S mégis e sorok írásakor formálisan KE még mindig a móri vérengzéséért ül (persze egyéb bűncselekményei miatt lenne miért ülnie).A könyv izgalmas, tárgy- és tényszerű, pergő, letehetetlen, ha nem lenne ide nem illő: lebilincselő, s pontosan mutatja, hogy mit élt át ez az ember, aki ma is derékbilincsben ül, mivel fizikailag nem írhatott, így ezt a börtönnaplóját, őszinte vallomást tartalmazó könyvet tollba mondta a kiadónak...

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2009
Szerző Kaiser Ede
Megjelenési dátum 2009-02-24
Kiadó Jószöveg Műhely Kiadó
Kategória Memoár, életrajz, interjú
Oldalak száma 240 oldal
ISBN 9789637052804
Méretek 1 mm x 199 mm x 135 mm
Kiadás Kartonált
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Jószöveg Műhely Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!