Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

  • Ingyenes szállítás

Lásd a kapcsolódó termékek alapján
Adja a terméket a Kedvencekhez, töltse le a mobilapplikációt és értesítjük, amint újra elérhető lesz a termék

Hasonló termékek

Leírás

E hányatott sorsú mű Salman Rushdie harmadik regénye. A szerzőre Az éjfél gyermekei világsikere és Booker-díja után derült égből csapott le a végzet Homeini ájatulláh személyében, aki A sátáni versek megjelenése nyomán és a műből kiragadott részletek alapján kimondta rá a fatvát, amely nem csupán kiközösítést jelent, hanem halált is. Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült. A regény maga - lévén irodalom - természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén. S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak hogy a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2014
Szerző Salman Rushdie
Megjelenési dátum 2014-04-24
Kiadó Ulpius-ház Kiadó
Kategória Felnőttirodalom
Alkategória Regények
ISBN 9789633832288
Kiadás Fűzött
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Ulpius-ház Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!