Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

A Magyar Tudományos Akadémia "Lendület" Szent Korona Kutatócsoportjának vezetője a magyar korona ez ideig szinte ismeretlen kalandjaiba kalauzolja el olvasóit. Államiságunk és történelmünk legkiemelkedőbb szimbólumának soproni tartózkodásait az elmúlt évszázadokban mind a nagyközönség, mind Sopron polgárai csaknem teljesen elfeledték. Pedig nemzeti ereklyénk történelme során négy alkalommal összesen közel két hónapot töltött Sopronban, ráadásul mindegyik esetben különleges körülmények között és egészen kiemelkedő szerepkörben. A mintegy 120 színes illusztrációval díszített kötetben a szerző olvasmányos stílusban ezeket a kalandos eseményeket mutatja be a 15. századtól a 20. század közepéig. A kismonográfiából kiderül, miként áll kapcsolatban Sopron városa koronánk legkorábbi színes ábrázolásával, s hogyan vált a 17. században - Székesfehérvár és Pozsony után - a nyugat-dunántúli település Magyarország harmadik koronázóvárosává. Részletes képet kaphatnak az olvasók arról is, mely helyszíneken jártak Sopronban a koronázási jelvények, ezen alkalmakkor milyen különleges szertartásokra került sor és kik láthatták egyáltalán nemzeti kincseinket. E könyv minden magyar állampolgárnak ajánlható, aki érdeklődik a Szent Korona históriájának újdonságai iránt.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Pálffy Géza
Megjelenési dátum 2015-01-09
Kiadó MTA BTK TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZET - MNL SOPRONI LE
Kategória Történelem, politika
Oldalak száma 104 oldal
ISBN 9789638327376
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: MTA BTK TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZET - MNL SOPRONI LE

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!