Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

Tóth László kötete 47 interjút foglal magába. Az elmúlt idő nyomában alcímet viselő kötet előszavában azt írja Tóth László: ,,sosem voltam újságok, egyéb médiumok, illetve riporterek sztároltja, és senki nem versengett nyilatkozataimért, interjúimért, az elmúlt közel négy és fél évtized alatt így is összejött vagy száz interjúm."A szövegemberben a szövegember - újságírói kérdésre válaszolva - így vall az interjúról: ,,Számomra az interjú is egyenrangú műfaj a többivel, s ha komolyan vesszük, ugyanúgy képesek lehetünk vele a saját látomásunkat (is) megfogalmazni a világról, mint például a verssel, s nemcsak a magunkét, hanem a megkérdezettünkét is. Kérdés és válasz ugyanis együtt alkot egészet benne; valószínűleg a beszélgetőtársaim válaszai sem léteznének a közreműködésem nélkül, vagy ha igen, semmiképpen nem úgy, mint a velük együtt készített interjúmban: hiszen valamiképpen a válaszaikban is benne vagyok, nemcsak a kérdéseimben. Miként benne vagytok a most általam mondottakban ti is: a kérdezőim, akik nélkül nem sok létezne mindabból, ami - s ahogy - ebben a beszélgetésben testet ölt. Kérdező és kérdezett az igényes interjúban mindig szerzőtársak kell legyenek; ha nem így van, összecsapott - s csapnivaló - lesz az egész, vagy napi penzumot teljesítettünk. A kérdezőnek ugyanis legalább annyit kell tudnia a megkérdezettről, mint ő magamagáról, sőt nem árt, ha időnként olyanra is ráhibázik beszéltetettjével kapcsolatban, ami neki is új, ami számára is csak ettől kezd megnyílni. Ilyenkor a megkérdezett számára is érdekessé kezd válni a kérdező, s ettől kezdve az interjúnak nyert ügye van."Kicsoda tehát Tóth László? A kötet fülszövege erre is rákérdez: ,,Író? Költő? Művelődéstörténész? Irodalomtörténész? Színháztörténész? Szerkesztő? Műfordító? Mindegyik. Valószínűleg akkor tudjuk lefedni szövegekkel való foglalatoskodásának teljes spektrumát, ha a (csehszlovákiai) magyar irodalom mindenesének nevezzük. Szövegember."

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Tóth László
Megjelenési dátum 2015-04-08
Kiadó Xante Librarium Kft.
Kategória Memoár, életrajz, interjú
Oldalak száma 246
ISBN 9788096996391
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Xante Librarium Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!