Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Leírás

Az önmagába visszatérően végtelen multiverzum világai között, attól függően, hol helyezkednek el, vannak varázsosabbak (defelé) és varázstalanabbak (nefelé). A mágusok feladata, hogy valamennyit lehetőleg defelé irányba tereljék. Egyes világokon nyíltan tevékenykedhetnek, másokon csak titokban. Az, amit mi Földként ismerünk, az utóbbi kategóriába tartozik. Rupertnek, a zöldfülű mágusnak – aki mellesleg, polgári foglalkozását tekintve programozó, tehát kötetlen munkaidőben dolgozik a mi világunkban – hirtelen két sürgős munka szakad a nyakába. Egyrészt, mivel idős mentora meghal, neki kell megtalálni az utódját. Igaz, kap egy listát a lehetséges jelöltekről, de egyiknek sem sikerül a nyomára bukkannia, mintha menekülnének előle. Másrészt, mivel valaki egy elegáns mozdulattal a levegőbe röpítette a multiverzum középpontjában található Koryfón Birodalom teljes uralkodócsaládját, a túlélő vezetőség a fiatal varázslót kéri fel arra, hogy legalább egyet kerítsen elő a rejtett helyen nevelkedő trónörökösök közül, mielőtt még kitörne az anarchia az elcsászártalanodott világokon – ami pedig az egész multiverzumra hatással lenne. Rupert minden tőle telhetőt megtesz a trónutódlás ügyében, kevés sikerrel. Közben a mágusjelöltek utáni szaladgálást is elunja, és inkább megpróbálja őket egy helyre vonzani, ennek érdekében eltéríti a sorsvonalaikat. A kiválasztott hely olyan, ahol a varázslat nem kelt feltűnést: egy SF-fantasy találkozó helyszíne. A Hotel Babilon ugyanakkor az energiavonalak csomópontjában áll, és ha ott valaki babrál az erőkkel, annak komoly következményei lehetnek. Persze merénylők is megjelennek, és minden lehető módon megnehezítik Rupert munkáját. Végül elkerülhetetlenné válik az összecsapás a jók és a gonoszok között… A World Fantasy-életműdíjas Diana Wynne Jones, akit hazánkban leginkább A vándorló palota című regényének animeváltozata alapján ismerhetnek, a fantasy zsáner avatott ismerője. Nem véletlen tehát, hogy újabb sorozatának nyitókötetében kacagtató görbe tükröt állít mind az írótársak, mind az olvasók elé.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2011
Szerző Diana Wynne Jones
Megjelenési dátum 2011-04-14
Kiadó Metropolis Media Group Kft.
Műfaj Sci-fi, fantasy, krimi
Oldalak száma 424 oldal
ISBN 9789639828988
Méretek 210 mm x 140 mm x 12 mm
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Metropolis Media Group Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!