Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Botrány kavarja fel Anglia lóversenyvilágát: egy élvonalbeli zsokét vasvillával megölnek a saját házában, és a bizonyítékok olyan egyértelműen mutatnak arra, hogy a tettes egy másik híres zsoké, hogy az már felettébb gyanús a megbízott fiatal ügyvédnek. Geoffrey Mason maga is amatőr díjugrató lovas, és jól ismeri a gyanúsítottat és az áldozatot is. Az ügy még érthetetlenebb lesz, amikor brutálisan megzsarolják a jogászt: vállalja el a gyilkossággal gyanúsított zsoké védelmét, és – veszítse el a pert! Mason tudja, hogy a rendőrséghez kellene fordulnia, de félti az életét. Amikor azonban szembesül két tönkretett emberrel, akiket a baseballütős gengszter már ugyanígy megzsarolt, elhatározza, hogy nem hagyja magát. Az ártatlanul letartóztatott zsokét és saját magát is csak úgy húzhatja ki a pácból, ha kideríti, ki a valódi gyilkos. Egy eltűnt fénykép, egy friss szerelem és a briliáns logika – ez Mason minden fegyvere, amellyel harcba indul az igazság felderítéséért. Sötét titkok kerülnek lassanként napvilágra: ahol olyan sok forog kockán, mint a lóversenyzésben, ott az emberélet csöppet sem drága… Ebben a könnyedén, szórakoztatóan megírt bűnügyi sztoriban több a valóságmozaik és a szellemesség, sőt a finom angol humor, mint a brutalitás és a vér, és hús-vér emberek jönnek-mennek benne… A lóversenypályák, az öltözők, a tréneristállók, az ügyvédi irodák és a tárgyalótermek világát a népszerű szerzőpáros olyan jól ismeri, hogy az olvasó akár azt is gondolhatja, ez az egész izgalmas történet talán szóról szóra így esett meg…

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2010
Szerző Dick Francis, Felix Francis
Megjelenési dátum 2010-03-31
Kiadó General Press Kft.
Kategória Sci-fi, fantasy, krimi
Oldalak száma 320 oldal
Eredeti cím Silks
ISBN 9789636431907
Gyűjtemény világsikerek
Méretek 137 mm x 30 mm x 197 mm
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: General Press Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!