Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

Egyéb ajánlatok

Leírás

A 34 éves Brett Bohlingernek minden földi jó megadatott az életben, amire egy nő vágyhat - gazdag család, semmi felelősség, sármos pasi -, vagy mégsem? Szeretett anyja halálával az ő élete is összeomlik, és a hátrahagyott végrendelet csak ront a helyzeten. Eszerint ugyanis kizárólag akkor jut hozzá az örökségéhez és a szülők által kívánt boldogságához, ha lépésről lépésre megvalósítja gyermekkori álmait. Kutyát és lovat még nagyjából könnyen be lehet szerezni, stand-up komikusként sem bonyolult égetni magunkat, de régi barátságok felújításához már jelentős bátorság kell, és akkor még nem is beszéltünk a saját hivatásunk és a szerelem megtalálásáról, vagy éppen a gyermekvállalásról! Miközben Brett eleget tesz anyja kívánságának, egyre csak esnek ki a csontvázak a családi szekrényből, így hamar rá kell döbbennie, hogy bár tinédzserkori álmai felnőttként sem vesztettek érvényükből, a megvalósításukért keményen meg kell küzdenie. Az Álomlista a 2013-as év egyik legjobban várt regénye Amerikában, már készül belőle a film. Most végre a magyar olvasók is a kezükbe vehetik ezt varázslatos és felejthetetlen könyvet.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Szerző Lori Nelson Spielman
Megjelenési dátum 2013-09-19
Kiadó Agave Könyvek
Műfaj Sci-fi, fantasy, krimi
Oldalak száma 368 oldal
ISBN 9786155272424
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Agave Könyvek

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!