Töltődik

ARANYESŐ (ÚJ!!)

Információk:
  • 14 napos visszaküldési jog

Forgalmazza a(z): book24 old

Nem elérhető

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Töltődik

Töltődik

Leírás

"Amikor értesültem arról, hogy új kiadást tervez a Móra Kiadó, természetesen újra elolvastam a több mint negyvenéves írást. S ahogy elmerültem Burián Ágnes -már-már általam is elfeledett- történetébe, egyszerre rádöbbentem: én a mai olvasó szemével nézve tulajdonképpen történelmi regényt tartok a kezemben. Pedig amikor írtam, még "mai tárgyú" volt. Negyven év nagy idő. Mennyi minden változott azóta körülöttünk! Az akkori Budapesten még villamos járt a Rákóczi úton, másutt volt a HÉV végállomása, nem épült még meg a metró, kevés családnak volt autója, televíziója, nem ismertük a videót, a komputert, az internetet, a mobiltelefont, nem jártunk diszkóba, és a fiatalok nem küldözgettek egymásnak SMS-eket. De vajon belül is mások voltunk? Másképp szerettünk, örültünk, bánkódtunk, szégyenkeztünk, lázadoztunk, csalódtunk, álmodoztunk? Másképp kerestünk barátokat, másképp éreztünk féltékenységet, szánalmat, megbánást? Mindezt a mai olvasónak kell eldöntenie. Aki elolvasta Burián Ágnes tizenkilenc éves pesti lány történetét, talán kicsit más szemmel nézi majd a mai idősebb generációt. Talán meglátja saját nagyszüleiben vagy az utcán szembejövő hatvaanas nénikben a hajdani szőke, barna, fekete lányokat, akik éppen úgy voltak fiatalok, mint most ő. S talán kicsit magára ismer bennük. Ennek örülnék." Ezeket a sorokat Janikovszky Éva írta az Aranyeső negyedik kiadása elé. Az első 1962-ben látott napvilágot. Ez pedig már a nyolcadik.

Részletek

Általános tulajdonságok

Szerző nemzetisége Magyar

Általános jellemzők

Műfaj Fikció
Irodalmi műfajok Regény
Életkor 15 év 16 év 17 év
Szerző Janikovszky Éva
Nyelv Magyar
Kiadási év 2009
Kiadás cérnafűzött keménytáblás
Formátum Nyomtatott

Méretek

Oldalak száma 288
Súly 416 g

Gyártó: MÓRA FERENC IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ ZRT

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Töltődik

Töltődik

Értékelések


Legyél Te az első, aki értékelést ír!

Kattints a csillagokra és értékeld a terméket

Töltődik

Töltődik

Ügyfelek kérdései és válaszai


Van kérdésed?

Tegyél fel egy kérdést és a felhasználók megválaszolják.