Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Talán meglepő a könyv címe, amely aranykornak nevezi a hazai felsőoktatás 1990-2010 közötti periódusát. Pedig ez az időszak a magyar felsőoktatás európaivá válásának, kiterjedésének, intézményrendszere kiszélesedésének két évtizede, amelyet - ugyan a drasztikusan növekvő hallgatólétszámmal messze nem lépést tartva, de - bővülő források is jellemeznek. Ez az éra egyben a hazai felsőoktatás deszovjetizálásának időszaka is, amikor az egyetemek visszanyerik a tudományos minősítés jogát, egy részük újra universitassá, sokkarú tudományegyetemmé alakul a szakintézményekből. Persze a fejlődés csak pont annyira radikális, amennyire a volt államszocialista országból posztszocialista ország válik, nem piaci, fejlett ország. A felsőoktatás gyors kiszélesítéséhez társult azonban néhány szervezési megújulás is, elsősorban a kétszintű képzés bevezetése, ami rendkívül fontos előrelépést jelentett a tömeges felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatának alakulásában, még akkor is, ha hazai megvalósulása számos problémával küzd. Megközelítésünk oktatásgazdasági, szociológiai és politológiai szemléletű. Célunk az, hogy a rendszerváltás óta eltelt negyed század felsőoktatásbeli változásait és azok társadalmi, gazdasági összefüggéseit elemezzük, reális képet adva az olvasónak a hazai helyzetről. Az olvasónak, aki reményeink szerint érdeklődik a hazai oktatás, felső- oktatás helyzete és problémái iránt.

Részletek

Általános tulajdonságok

Szerző Polónyi István
Kiadó GONDOLAT KIADÓI KÖR
Oldalak száma 283
ISBN 963242084
Kiadás Kartonált
Típus Könyv
Kategória További könyveink

Gyártó: GONDOLAT KIADÓI KÖR

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!