Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

Elárvult szabadság címmel 2008 tavaszán jelent meg hatvan szellemi kiválóság válasza arra a kérdésre, hogy mi valósult meg a rendszerváltás előtti magyar reményekből és lehetőségekből. A sorozat második kötete, Kiáltás címmel, Üzenet az utódoknak alcímmel, félszáz nemzeti elkötelezettségű értelmiségi érzelmeit, nézeteit foglalta magába nemzetről, hazáról, nemzeti jelképeinkről. A most megjelent, Az én hazám című könyv közvetlenül kapcsolódik a Kiáltáshoz: Kárpát-medencei magyar fiatalok ugyancsak nemzetről, hazáról, nemzeti jelképeinkről írott munkáit - illetve a kötetet gazdagító grafikáit - tartalmazza. A szerzők között természetesen számos kecskeméti diák is található. A Piarista és a Református Gimnáziumból is sokan, de a legtöbben a Katona József Gimnáziumból lettek alkotói a könyvnek. A napokban az utóbbi intézménybe látogatott el Mészáros László, a könyv egyik szerkesztője, illetve felelős kiadója, hogy egy-egy tiszteletpéldányt nyújtson át az ifjú íróknak, rajzolóknak. R. Mészáros Ida tanárnő bevezető köszöntője után Rózsavölgyi Rózsa olvasott fel részletet Mészáros László Örökségül című esszéjéből. Ezt követően Az én hazám társszerkesztője - tolmácsolva a könyv másik szerkesztője, Szőcs Géza üdvözletét is - szólt az ifjú szerzőkhöz. Hangsúlyozta: nagy örömére szolgál, hogy ilyen sok színvonalas munka érkezett Kecskemétről. Buzdította a diákokat, hogy mutassák meg minél több társuknak, olvastassák el velük írásaikat, és kérdezzék meg, mi az ő véleményük, álláspontjuk a hazáról, jelképeinkről, a hazaszeretetről. -Aktív fiatalságra van szüksége nemzetünknek, amely ma válságban van, és csak az új generációk, tehát a mai fiatalok aktív közreműködésével lábalhat ki ebből a válságból. Legyenek hát aktívak, készüljenek a feladatra, hiszen valódi változás egy társadalomban, egy nemzet életében soha nem történhetett a fiatalok részvétele nélkül, és ez ezután is így lesz - mondta Mészáros László, majd átadott egy-egy könyvet Az én hazám "katonás" szerzőinek. A Katona József Gimnázium tanuló közül Csavajda Ádám, Tréfás András, Csenki Nikolett, Diós Ádám, Mikulás Márton, Molnár Rebeka, Tormási Judit, Damásdi Dénes, Füzi Péter, Reiter Viktor és Varga Gergő írt esszét a kötetbe. Grafikáival szerepel az összeállításban Gyurkovics Zsófia, Kapás Dániel, Kara Dávid, Kovács Mátyás, Nyakó Balázs, Tóth Adrienn és Bujdosó Judit.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2009
Szerző _
Megjelenési dátum 2009-06-08
Kiadó KECSKEMÉTI LAPOK KFT.
Kategória Történelem, politika
Oldalak száma 312
ISBN 9789637813993
Méretek 235 mm x 170 mm
Kiadás Kartonborított, ragasztott
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: KECSKEMÉTI LAPOK KFT.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!