Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Leírás

Mindenkinek nagy kihívást jelentenek az evangéliumok, aki megkísérli megragadni Jézus Krisztus földi életét és személyét. Ahány evangélium, annyi ábrázolási mód. A színskála a szeretett zsidó tanítómestertől, a Rabbunitól az asszonyok és a pogányok felé is nyitó, az egyházi és a társadalmi berendezkedést is megkérdőjelező prófétai Messiáson át a testet öltött isteni Igén keresztül egészen a világot teremtő és egykor megítélő Királyig terjed. Bár mindegyik evangélium ugyanazon Názáreti Jézusról szól - aki Isten egyszülött Fiaként az emberi létünkkel közösséget vállalva kiábrázolta Isten életadó, elfogadó, hívó és gondviselő szeretetét -, az egyéni látásmódjukkal mégis sajátos színt adnak minden egyes elbeszélés Krisztus-képéhez. Mi sem törekedtünk arra, hogy e kifestőben egységes, jól beazonosítható és körülhatárolható Jézus-képmást tárjunk a gyerekek és a fiatalok elé. Hisszük ugyanis, hogy a legigazibb Krisztus-arc az, amely a bennünk található színekből az életünk közepében formálódik ki. Tanítványként nem kell félnünk: az egyéni árnyalatok egy percig sem homályosítják el az Isten Fiának képét, sőt tovább gazdagítják azt. Fölismerhetővé és átélhetővé teszik a jelenlétét és a közelségét, itt és most. Révészné Tóth Erzsébet Mindennap Jézussal... című segédkönyvét vettük alapul az újszövetségi történetek kiválasztásánál is, hogy mind az óvodai, mind az általános iskolai vagy gyülekezeti hittanfoglalkozásokhoz hasznos kiegészítő anyagot tudjunk nyújtani. Egyénileg is jól alkalmazható e kifestő, amennyiben a gyermekbibliából elolvassuk hozzá a vonatkozó részeket. Ebben a kifestő végén a szentírási helyek pontos megadásával és rövid összefoglalókkal segítjük a szülőket és a pedagógusokat. Holló Katalin és Szalay Miklós érzékeny, játékos és gyermekközpontú rajzai a korabeli környezet és motívumvilág fölelevenítésével kiemelik a történeteket a mesék világából, és megsejtetik a gyerekekkel, hogy itt mindez nemcsak nekik, de róluk is szól. Az előszínezett oldalak támpontokat adnak a gyermekek számára a színek kiválasztásához, ugyanakkor az árnyaltságuk a nagyobbak számára is kihívást és kibontakozási lehetőséget biztosít a művészeti fejlődés terén.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2014
Szerző Szerk.: Rozs-Nagy Szilvia
Megjelenési dátum 2014-02-13
Kiadó MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYH
Kategória Gyerekirodalom
Oldalak száma 44 oldal
Alkategória Ismeretterjesztő
ISBN 9789633800355
Kiadás Fűzött
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYH

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!