Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

Csak folyamatos belső fejlődés által találhatunk mindig újdonságot és érdekességet az életben. Önmagunkká kell válnunk, igazából ez a feladatunk. Ám a valódi énünk az, ami belül van.Az emberi, vagyis a mentális lény színrelépése előtt az evolúció csupán lassú, tudatalatti folyamat volt. Az elme (Manasz) megjelenése egy új fejlődési folyamat kezdetét jelenti, amely által az emberi lény a tudat evolúciójának (Jóga) tudatos résztvevője és hozzájárulója lesz. Minden a tudatosság körül forog: a tény körül, hogy tudatosak vagyunk-e vagy sem. Csak a legfelsőbb tudatosságban fejezhetjük ki tökéletesen önmagunkat. Hiszen a valódi tudat az Isteni Tudat. Ha elvágjuk magunkat a Legfelsőbb Tudattól (Brahman), akkor teljesen tudattalanná válunk; és pontosan ez történt velünk. Így minden, ami létezik a világ és a tudatunk jelenlegi állapotában, e tudati elválás, és az azt követő azonnali elsötétülés eredménye. Abban a pillanatban, hogy az egyéni tudat elválik az isteni tudattól, abba lép be, amit mi tudattalannak hívunk, és ez a tudattalan az oka minden nyomorúságnak. Egyszóval a valódi fejlődés a tudat átalakítása, melyet minden más automatikusan követni fog majd.Sri Aurobindo & Mother

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Sri Aurobindo
Megjelenési dátum 2015-04-13
Kiadó DANVANTARA KFT
Kategória Ezoterikus irodalom
Oldalak száma 190 oldal
Eredeti cím Growing Within
ISBN 9789639858220
Gyűjtemény jóga pszichológia
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: DANVANTARA KFT

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!