Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

"Lehetséges-e monolit rendszer? Tudniillik a valóságban. Mert emberek képzeletében igen. Olyanokéban, akik megálmodnak és működtetni próbálnak monolit rendszereket. És olyanokéban, akik azok (szükségszerű) felbomlása után - politikai érdekből - szeretnék annak láttatni - másokkal is. Politikai híveikkel és azzá megnyerni kívánt emberekkel. S főként: az adott korszakokat személyes élmények révén nem ismerő ifjúsággal. Pedig maga a tény, hogy valamennyi eddigi monolit(nak hitt) rendszer - előbb vagy utóbb - megszűnt, mást bizonyít. Éppen azért bomlott fel, dőlt össze minden ilyen konstrukció, mert a valóságban egyik sem volt monolit. Nem csak a rendszer egésze. Az az egyeduralkodó párt sem, melyben alapját és (egyik) legfőbb eszközét látták 'megtervezőik'." Kötetünk szerzője - az 1980-1990-es években politikai szerepeket is vállalt kutató - levéltári és sajtóforrások feltárásán túl saját élményei és tapasztalatai alapján, vizsgálta tárgyát, s - azt "belülről" is látva, kritikusan elemezve - ad képet Magyarország 1945 utáni történetének néhány részkérdéséről. A tanulmányok és közölt források tematikája a rendszer struktúrájának és működési mechanizmusának - szerkezeti ábrákkal is illusztrált - áttekintésétől a magyarországi németek 1945 utáni sorsának okain, az 1956-os forradalom jellemzésén át az állampárton (MSZMP) belül megjelenő különböző nézetekig, s azoknak a rendszerváltás jellegére gyakorolt hatásáig terjed. Az olvasó épp úgy találhat köztük országos áttekintést, mint pécsi-baranyai történések részletes leírását. Vonyó József (1945) címzetes egyetemi tanár, a Janus Pannonius majd a Pécsi Tudományegyetem oktatójaként Magyarország 20. századi történetét tárgyaló kurzusokat tartott. Jelentős részük a két világháború közötti, illetve a pártállam időszakának politikai intézményrendszerét vizsgálta - abból kiindulva, hogy az események csak annak a rendszernek a pontos ismeretében értelmezhetők reálisan, melynek keretében zajlottak. Egyes tanulmányai e kurzusok tapasztalatai alapján készültek, nem egy esetben a hallgatók kérdései, problémafelvetései által inspirálva.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Szerző Vonyó József
Megjelenési dátum 2013-01-16
Kiadó VIRÁGMANDULA KFT
Kategória Történelem, politika
Oldalak száma 192 oldal
ISBN 9786155181948
Kiadás Kartonborított, ragasztott
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: VIRÁGMANDULA KFT

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!