Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Leírás

"A következő hetekben néhány rövid írást szeretnék közreadni ezen a címen. Közreadni, mivel szerzőjük - szavamra - nem én vagyok. Hanem a pillanat" - vezette be Bálint B. András 1985 végén Egy sétáló feljegyzései felzet alatt azt az írássorozatot, amely a Magyar Hírlap Mellékletében indult, utóbb az Élet és Irodalomban, majd megint a Magyar Hírlapban folytatódott; a röviden Sétálóknak nevezett írások a "következő hetek" helyett sok évig, 1997-ben bekövetkezett haláláig megjelentek. A pillanat, a pillanatban felsejlő Ember, a látszat és a valóság: az Egész megragadására saját műfajt teremtett, a tárcariportot, amelynek csak elszórt s inkább irodalmi előzményei vannak a magyar sajtótörténetben. Igaz, nem akárkik, hanem többek között Ady publicisztikájában. 132 cikket közlünk BBA újságírói életművéből - az összesen száztucatnyi aláírt publikációjából. A nyomdából halálának 10. évében, 2007 végén kikerült BBA-kötet első fejezetébe nemcsak Sétálókat tettünk be, hanem más - például az előbb Szombat, majd Pillanat, Séta - címen megjelent, de valójában ebbe a ciklusba tartozó írásokat is, illetve olyan más riportokat, ahol a pillanatfelvétel a domináns, továbbá tárcákat, függetlenül attól, hogy formailag riportok, publicisztikák, recenziók vagy éppen novellák. A második fejezet esszéi, publicisztikái akár a hétköznapi társadalom finom rezdüléseit kitapintó szociotárcák gondolati kereteként is felfoghatók, de jóval többek is annál: a köz működését az emberi lélek tükrében elemző, illetve a Léttel és az Igével folytatott küzdelmet boncolgató disputák. Itt sem a formát tartottuk elsősorban szem előtt, hanem a gondolati tartalmat.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2008
Szerző BÁLINT B. ANDRÁS
Megjelenési dátum 2008-02-14
Kiadó SOLOMNIS
Műfaj Felnőttirodalom
Oldalak száma 270 oldal
Alkategória Regények
ISBN 9630641289
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: SOLOMNIS

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!