Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Horváth Barna (1936-2009) református lelkész, borsodi esperes életműsorozatának ötödik darabja életrajzi kötet. A mű négy egységből áll. Az első részben olvasható visszatekintés, memoár, korrajz a szerző budapesti és mádi gyermekkorát, sárospataki, debreceni és budapesti iskolaéveit, valamint szerencsi, igrici pályakezdését foglalja össze. A második egység (Szigorúan bizalmas!) állambiztonsági iratokból, hivatalos, félhivatalos és magánlevelezésekből áll s a szerző életének legnehezebb korszakát dokumentálja. Horváth Barna hatodrendű vádlottja volt Balás-Piri László 1957-es röpcédula-terjesztési ügyének, négy hónapot töltött börtönben, az iratok tanúsága szerint később is megfigyelték. Egy évvel a forradalom után az áldozatokra való megemlékezésre hívtak fel a röpcédulákkal. Az ügy részleteinek tárgyalása után végigkövethetjük tanulmányai befejezését, a lelkészi pályán való elhelyezkedését és családalapítását. A harmadik egység (Dióhéjban) kronológia, melyben Horváth Barna életének legfontosabb adatai olvashatók, valamint a családfája. A negyedik fejezet (Elrejtett képek) család-, iskola-, egyház- és helytörténeti érdekességeket tartalmaz, mintegy 300 publikálatlan fényképet.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Horváth Barna
Megjelenési dátum 2015-01-26
Kiadó Horváth Barnabás Dávid
Kategória Társadalomtudomány
Oldalak száma 516
ISBN 9789638230140
Gyűjtemény Horváth Barna életműsorozata
Méretek 200 mm x 140 mm
Kiadás Kartonált
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Horváth Barnabás Dávid

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!