Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

Az Endymion az 1800-as évek végének hanyatló Közel-Keletére varázsolja az olvasót, Verner von Heidenstam egyedülálló kalauzolásával. Az író fiatalon bebarangolta Egyiptomot és Görögországot, ekkor ejtette rabul a keleti kultúra, melynek nagy hódolója és elbeszélője lett. De nem csupán a díszlet, a végső tündöklését élő Damaszkusz jelenik meg előttünk a maga pompájában, s aranyozza be a művet. A regény szereplői kiválóan megrajzolt, élő, eleven, lélegző karakterek, akiknek külvilág felé mutatott rideg páncélja alatt gazdagon burjánzó érzelmekre lelünk.
Az öngyilkos álmából még egyszer felriadó, legendás városban a kelet és a nyugat vált érzéki csókot a történet folyamán. Azonban a tüzes szónoklataival kitűnő szabadságharcos, Emin és az álmodozó amerikai fiatalhölgy, Nelly Harven szerelmének romantikus álomképét a forrongó valóság durva kézzel igyekszik szétszakítani.

Verner von Heidenstam, az 1916-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett svéd író-költő hazájának egyik, ha nem a leghíresebb tollforgatója. Ahogy életében, úgy műveiben is mindig a szépséget, az eleganciát képviselte, s határtalanul rajongott a mesés Kelet kincseiért. A nemes művészetet és az emelkedett szórakozást kereső olvasók maguk is részesei lehetnek Heidenstam varázslatos történetének, ahol az író biztos kézzel kalauzolja a fenségesre áhítozókat festői birodalmában.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2012
Szerző Dan Simmons
Kiadás puhatáblás ragasztott
Kiadó Agave Könyvek Kft.
Kategória Regény
Nyelv Magyar
Oldalak száma 624
ISBN 9786155468858

Gyártó: Agave Könyvek Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!