Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Mindannyian malmokat építünk. Tudás kell hozzá, amit az előttünk járóktól meg kell szereznünk, és akarat, ami csak magunkban terem. A malmok aztán forognak, néha pedig megállnak. Könnyen kerülhetünk a földre. Nem számít, hogy hányszor, az a fontos, hogy mindannyiszor föl tudjunk állni. Amikor elkezdtem írni ezt a könyvet, azt hittem, hogy a hőse az én nyílt eszű, ügyes, makacs, kitartó nagyapám, Sándor József molnár lesz, hiszen ő volt, aki utat tört, aki döntést hozott, aki tárgyalt, aki malmokat épített, és olykor, ha becsülete azt diktálta, akár fejjel is nekiment a falnak. Ám írás közben rá kellett jönnöm, hogy ő nem magányos hős. Mindig ott volt mögötte a nagyanyám, Szekeres Julianna, aki a szó nemes értelmében szolgálta őt, viselte az olykor elképesztő döntések következményeit, mert mindig, minden időkben, minden körülmények között otthont teremtett. Mindez lehetőséget adott nekem arra, hogy legyen egy ilyen történetem, egy ilyen megírható, példaértékű történetem.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2014
Szerző Illés László
Megjelenési dátum 2014-01-27
Kiadó Dekameron Könyvkiadó
Kategória Felnőttirodalom
Alkategória Regények
ISBN 9786155072192
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Dekameron Könyvkiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!