Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

A Foghíjak, Hrabal önéletrajzi trilógiájának harmadik kötete, a beérkezés krónikája. Az író, aki addig sorra-rendre az asztalfióknak alkotta műveit, a hatvanas évek közepétől szinte egyik napról a másikra híres lesz. Egymást követik sikeresnél sikeresebb kötetei, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című film elnyeri az Oscar-díjat, ő maga tagja lesz az írószövetségnek, s tevékenységét a megújhodó Csehszlovákia felszabadult légkörében állami díjjal jutalmazzák. Ebbe a „karriertörténetbe” azonban éles cezúrát von 1968. augusztus 21-e. Hrabal a „felszámolás alatt álló írók” listájára kerül, kéziratait visszaadják a kiadók, ráadásul aggódnia kell személyes biztonságáért is.Hrabal kegyetlenül pontos portrét rajzol önmagáról. A zseniális ötlettel felesége nevében elkészült arcmás nem kíméli jellemének legkiáltóbb torzulásait és ellentmondásait sem. Ő az, aki mindig és mindenben „világbajnok” akart lenni, s akit közben a legnagyobb fokú kishitűség gyötör. Aki bátorságról és szabadságról papolt, s most reszketve, felfordult gyomorral lesi, nem áll-e meg kapuja előtt egy fekete autó. Aki könyörtelen és kegyetlen tudott lenni az emberekhez, s könnyekig meghatódik egy tejet lefetyelő cirmos macskakölyök láttán. Aki epeműtétje után bebeszéli magának, hogy rákja van, és meg fog halni, de azért a tepertőről és a rozspálinkáról sem tud lemondani, sőt a nyaralójuk melletti erdő minden odvas fájában elrejt egy-egy üveget, hogy biciklitúrái során legyen mivel felvidítania magát. Öngúny és önimádat váltja szüntelenül egymást ebben a portréban, amely éppúgy csupa ellentmondás, akárcsak a háttérként felrajzolt világ, ahol csúf és szép, útszéli és fennkölt keveredik elválaszthatatlanul.S ami igazán csúcsteljesítménnyé avatja a Foghíjak-at, az a Hrabalnál szokatlan formai kidolgozottság, tökéletesség. Szemben az egyéb műveiben olykor tagolatlanul felbugyogó emlékáradattal, itt minden tudatosan komponált, minden elemnek, részletnek pontos helye van, s a könyv a benne foglalt sok-sok önálló epizód ellenére is varázsos egységet alkot.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2007
Szerző Bohumil Hrabal
Megjelenési dátum 2007-09-27
Kiadó Európa Kiadó
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 187 oldal
Alkategória Regények
ISBN 9630773678
Kiadás Kötött
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Európa Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!