Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Leírás

A szerző hívő a hívő ember szemszögéből, a Szentírást segítségül híva veszi sorra és elemzi azokat a napjainkat elárasztó információkat, tevékenységeket, amelyek alapvetően befolyásolják a gyermekek érzelmeit, gondolkodását, értékrendjét. Kategorikusan elutasít minden olyan eszközt és hatást, amely okkultizmussal fertőzött, így pl. a Harry Potter regényeket is. Végigvezeti az olvasót a virtuális és nyomtatott szellemi termékek labirintusában, felhívja a figyelmet a gyermekekre leselkedő veszélyekre, amelyek közül a legfontosabb, hogy a jó és a rossz fogalma, megítélése a gyermek gondolataiban összekeveredik. Televízió, számítógép, játéktermek növelik a gyermek agresszivitását, ugyanakkor félelmét. A könyveket sem szabad válogatás nélkül kézbe adni: a már említett Harry Potteren kívül a szerző szerint minden olyan művet kerülni kell, amely varázslással, mágiával operál, így pl. a fantasyt, vámpírtörténeteket is. Természetesen elsősorban a szülő feladata, hogy példamutatással, a környezeti hatások megszűrésével, a megfelelő szellemi táplálék biztosításával védje gyermekét. Ehhez ad segítséget a szerző a rövid könyvismertetésekkel, a New Age irányzatok áttekintésével, és a kötet végén közölt, gyermekeink egészséges keresztyén személyiségfejlődéséhez válogatott könyvajánlóval

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2010
Szerző Gaál Éva
Megjelenési dátum 2010-08-10
Kiadó Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió
Kategória Mitológia, vallás
Oldalak száma 120 oldal
ISBN 9789639867550
Kiadás Fűzött
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!