Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

A sajtóban, az olvasmányainkban vagy akár a mindennapi társalgásokban előforduló idegen szavak gyakorta megnehezítik a megértést. Az Idegen szavak alapszótára abban kíván segítséget nyújtani, hogy könnyebben megértsük a körülöttünk lévő világot. A szótár 4500 idegen szó magyarázatát tartalmazza, és ahol lehetséges, szinonimákat is felkínál. A szóanyag összeállítása során a fő szempont az volt, hogy a gyakori, ugyanakkor nem mindenki számára egyértelmű jelentésű szavak belekerüljenek. Így például szerepelnek benne a barter, a kaució és a statisztál kifejezések, vagy a középiskolai tanulmányokból ismerős geszta, enjambement és mimikri fogalmak. Néhány esetben régies szavak is helyet kaptak a szótárban, hiszen az iskolai kötelező olvasmányokban előfordulhat az alma mater, a darabont vagy az obsit is. A szótár újdonsága, hogy számos új szót megmagyaráz, például a cafeteria, a lájkol vagy az outlet jelentését is megadja. Az Idegen szavak alapszótára széles körű érdeklődésre tart számot, hiszen hasznos segítség lehet mind az iskolai oktatásban, mind a hétköznapi társalgások és szövegek megértésében. A szótár összeállítója Tótfalusi István nyelvész, műfordító és költő, számos nyelvészeti és ismeretterjesztő munka szerzője, köztük a TINTA Könyvkiadónál megjelent Idegenszó-tár és Kiejtési szótár szerkesztője

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Tótfalusi István
Megjelenési dátum 2015-10-19
Kiadó Tinta Könyvkiadó
Kategória Szótárak
Oldalak száma 204 oldal
ISBN 5999033929066
Gyűjtemény Ékesszólás kiskönyvtára
Típus Könyv
Kategória Tankönyv

Gyártó: Tinta Könyvkiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!