Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

A gyermek természetes nyelve, tanulásának és kommunikációjának legfontosabb eszköze a játék. Ha szeretnénk megérteni őt, közel kerülni hozzá, megtanítani neki valamit, segíteni nehézségei leküzdésében, akkor mindehhez elsősorban a játékon keresztül vezet út. Szülőként számos helyzetben elkeseredettnek és tanácstalannak érezzük magunkat. Fogalmunk sincs, hogy az adott problémát mi okozhatja és hogyan oldhatnánk meg, sőt, az is lehet, hogy eddigi beavatkozásaink csak tovább rontottak a helyzeten. Ám ahol már minden más próbálkozás kudarcot vallott, a jól megválasztott játék csodákat tehet. A közös játék által segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy kifejezzék az érzéseiket, mi pedig sokkal könnyebben megérthetjük azokat. Együttes erővel áttörhetjük a félelem, a gátlások és a harag kemény falát, hogy eljussunk a bensőséges kapcsolatig és a felszabadult örömig. Megerősíthetjük az önbizalmukat, megmutathatjuk nekik, mi mindenre képesek. Megtanulhatunk velük együttműködni anélkül, hogy dühvel és erőszakkal próbálnánk érvényt szerezni szándékainknak. A játékos nevelés számtalan szelíd és kreatív megoldást kínál azokra a helyzetekre, amikor elkeseredésünkben kiabálni, büntetni, esetleg ütni szoktunk - meg fogunk lepődni, hogy mennyivel hatékonyabbak leszünk, a gyerekek pedig mennyivel boldogabbak. És a játék segítségével gyógyíthatunk is, ha valami vagy valaki lelki sérülést, fájdalmat okozott nekik. A világhírű pszichológus és játékterapeuta lépésről lépésre vezeti be az olvasót a játékos nevelés gazdag eszköztárába. Nemcsak egy gyerekbarát szemléletmódot ad át, de konkrét ötletek sokaságát is, melyek nagy hasznunkra lesznek úgy a hétköznapokban, mint a problémás helyzetekben. Nem kezeli tabuként azt sem, ami a felnőtt számára nehézséget jelenthet a közös játékkal kapcsolatban: a kimerültséget, az unalmat, az ötlettelenséget, a gátlásokat, a nevetségessé válástól való félelmet. Egyikkel sem vagyunk egyedül, nem kell szégyenkeznünk - és mindezek dacára mégis nekünk való a játékos nevelés, csak rá kell kapnunk az ízére! "Az ember akkor igazán ember, amikor játszik, írta Friedrich Schiller, az Örömóda szerzője. A gyereked még igazán ember! Neki minden játék, az evés, az ivás, az elindulás, a fürdés - a hajmosás! -, sőt a "rosszalkodás" is. Legyél te is ember, ha azt akarod, hogy megértsd őt és hatni tudj rá - tanulj meg játszani! Sőt: tanulj meg hancúrozni! Érezni fogod, hogy a játékon keresztül hogyan áramlanak oda-vissza az érzelmek, elviselhetővé, sőt örömtelivé téve együttes napjaitokat, elvezetve a közös kuncogásig." Dr. Vekerdy Tamás "A spontán, kreatív, szabad gyermeki énünk, a 'csodagyermek' felnőttkorunkban is előhívható. Legyünk a gyermekeink játszótársai! Játszva elérhetjük, amit erőlködve, szigorral hiába is próbálnánk. Nemcsak örömteli közös perceket nyerhetünk, hanem könnyebben megoldódó problémákat és erősebb, meghittebb szülő-gyermek kapcsolatot."Dr. Kádár Annamária

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző COHEN, LAWRENCE J.
Megjelenési dátum 2015-05-14
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Kategória Társadalomtudomány
Oldalak száma 424 oldal
ISBN 9786155281211
Méretek 200 mm x 140 mm x 23 mm
Kiadás Ragasztott
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Kulcslyuk Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések (4 értékelés)


A termék általános értékelése:

4.75 (4 értékelés)

Rendelkezik saját termékkel vagy használja azt?

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez


Rendezés:

Értékelést írta
Daróczi Klára
7 hónappal ezelőtt

Igazolt vásárlás

Kivalo

Minden szülő figyelmébe ajánlom
Hasznos értékelés?
Nincs hozzászólás

Értékelést írta
Daróczi Klára
7 hónappal ezelőtt

Igazolt vásárlás

Kivaló!!!

érdekes, többet tudunk meg önmagunkról, gyerekünkről, és az pici világukról. Szuper!!!!!☺
Hasznos értékelés?
Nincs hozzászólás

Értékelést írta
Strumperger Kitti
9 hónappal ezelőtt

Kiváló

Meg csak a negyedenel jarok, de mar most annyi lelkiismeretfurdalastol szabaditott meg, hogy el sem tudom mondani!
Nem vagyok egyedul a problemaimmal:-)
Egy ügyfél hasznosnak tartotta ezt az értékelést
Nincs hozzászólás

Értékelést írta
Nagyné Polonyi Tünde
9 hónappal ezelőtt

Kiváló

Nagyon hasznos könyv, sok érdekes mondanivalóval, hogy többet tudjunk meg a gyerekek lelkivilágáról!
Egy ügyfél hasznosnak tartotta ezt az értékelést
Nincs hozzászólás

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!