Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Ragyogj-Parfüm

Lásd a kapcsolódó termékek alapján
Adja a terméket a Kedvencekhez, töltse le a mobilapplikációt és értesítjük, amint újra elérhető lesz a termék

Hasonló termékek

Leírás

Wolfgang Joop a német divattervező 1944-ben született. Nagyon ragaszkodott édesapjához, az ő kedvéért tanult reklámlélektant az egyetemen, de hamar rájött, hogy igazából mást szeretne csinálni. Tanulmányait megszakította, egy darabig vendéglősként dolgozott, de már ekkor a művészet felé kezdett kacsingatni. 1969-ben aztán művészeti irányban kezdett tanulmányokat folytatni, de miután 1970-ben díjat nyert egy, a Constance magazin által szervezett versenyen, újfent abbahagyta tanulmányait, és a Neue Mode magazin szerkesztője lett. Ezt egy évig csinálta, majd kilépett, és szabadúszó újságíróként, és tervezőként kezdett karriert építeni. 1978-ban mutatta be első kollekcióját, mely főleg bőrből készült ruhákból állt, és ami nagyon jó kritikát kapott. Eső női konfekcióját 1980-ban dobta piacra. Ezeket hamarosan a kiegészítők követték, cipők, ékszerek, szemüvegek - és nem sokkal később a parfümök. Az első önálló parfüm , JOOP! by JOOP! 1987-ben jelent meg a piacon; friss, meleg, virágos illat volt, azonnal sikert aratott. Ezt számos más illat követte; a bódító , mégis egyszerű All About Eve , a gazdag és elbűvölő Jette és az érzéki Jette By Night. Férfi illatai közt népszerű a klasszikus, fűszeres- fás JOOP! 1989-ből, a bonyolult , mégis izgalmas Go, a frissítő Jump , a csábító Night Flight , valamint a Wolfgang Joop .

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Termék típusa Eau de Toilette
Gyűjtemény Joop
Számára Férfiaknak
Illatkategória Orientális
Mennyiség 125 ml

Gyártó: Joop

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!