Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Leírás

Törzsvendég ő sok-sok pesti/budai kerületben (tudom, mert törzsolvasója vagyok), s ezért a bennfentes, bizalmi állapotért meg is dolgozik. Befektet: jön, megy, nézelődik, silabizál, morfondírozik, vizsgál, számon tart, megfigyel, hiányol, kommentál. Van egy külön kukucska kulcslyuka is múltba-jövőbe. Előrefelé: két egymásra rakott téglából már képes látni a falat, a félbehagyott kerítés résén a kaput. Hátrapillogva pedig a múló idő fényét/árnyékát.Hivatásos sétáló. Mondhatjuk tehát, hogy bizonyos utcák (a sétálók) egyenesen róla vannak elnevezve. Magát folyamatosan belekomponálja a képbe. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lengené be alanyi történeteit a nosztalgia mellett az irónia is.Szerzőnk "játékos alkat" (most nem a labdarúgásra gondolok), szívesen mulat a helyzetek többértelműségein. "Úgy döntöttem, hogy a Dunának megyek. Ne ijedjenek meg, nincs semmi baj, nem akarom eldobni magamtól az életet (elrepül az magától is)" - vezeti be egy kétéltű autóbusszal való találkozását. A "kutyát bevinni és dohányozni tilos" olvastán megállapítja: "Nehéz idők járnak manapság a dohányzó kutyákra."S a több- (tkp. két-) értelműségre a legjobb példa, amikor szerzőnk Batthyány Lajos sírkövét keresi négykézláb egy konyhaasztal alatt ifjú háziasszonyával együtt, miközben betoppan a férj...Most legyen elég ennyi. A többit olvassák hozzá!

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Jolsvai András
Megjelenési dátum 2015-03-11
Kiadó SPRINT KIADÓ
Műfaj Térképek, útikönyvek
Oldalak száma 156 oldal
ISBN 9789638955739
Méretek 220 mm x 150 mm x 12 mm
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: SPRINT KIADÓ

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!