Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

A könyv mindazoknak szól – kortól, nemtől, iskolai végzettségtől, és szakmától függetlenül -, akik éppen állást keresnek, vagy a közeljövőben tervezik azt. Akár azért, mert továbbszeretnének lépni a jelenlegi munkahelyükről, feljebb a ranglétrán, új kihívások elé nézni, vagy azért mert „megkérték” rá, hogy váltsanak, és most éppen munkanélküliek. A pályakezdőknek is hasznos tanácsokkal szolgál ez a kézikönyv, akik tanulmányaik után, vagy még azok alatt készülnek megírni, és elküldeni életük első pályázatát.Saját példáim, személyes tapasztalataim alapján adok tanácsot többek között ahhoz, hogyan készítsd el az önéletrajzodat, miként készülj fel az interjúkra, milyen kérdésekre számíthatsz, hogy mit tegyél az interjúk közötti várakozási időben, hogyan kezeld a negatív visszajelzést, és mit tegyél, amikor ajánlatot kapsz valamelyik cégtől. A felsoroltakon kívül sok más hasznos tudnivalót találsz majd, amire szükséged lesz az álláskeresés során. Segítséget nyújtok neked ahhoz, hogy sikeresen fel tudj készülni a keresési procedúrára, amely a többkörös interjúk miatt néhány héttől akár hosszú hónapokig is tarthat. A kézikönyv terjedelmét tekintve akkora, hogy néhány óra alatt el tudd olvasni, és minél előbb elkezdhesd az érdemi munkát.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2011
Szerző Lengyel András (szerk.)
Megjelenési dátum 2011-10-26
Kiadó PROSALES-CONSULTING KFT
Kategória Menedzserkönyvek
ISBN 9789630823500
Kiadás Kartonborított, ragasztott
Típus Könyv
Kategória Gazdaság

Gyártó: PROSALES-CONSULTING KFT

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!