Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

  • Ingyenes szállítás

Egyéb ajánlatok

Hasonló termékek

Leírás

A könyvből, amit a kedves Olvasó most a kezében tart, a V. Kulcsár Ildikó, az ismert író-újságíró népes, bolondos famíliájának mindennapi életéből, a V. Kulcsár Művek izgalmas kalandjaiból kaphat olvasmányos ízelítőt 1992-től napjainkig. Én már nem számolgatom, hány éve ismerem Ildit. Sok! és maradjunk ennyiben. A számolgatásnak azért sincs értelme, mert az első pillanattól fogva olyan a kapcsolatunk, mintha mindig ismertük volna egymást. Holott amikor megismerkedtünk, ő már sztárújságíró volt, én pedig névtelen szerkesztőként kerültem a Nők Lapjához. Szerkesztők és újságírók viszonya nem feltétlenül harmonikus. Mert akármilyen nagyszerű is egy írás, néha húzni kell belőle, árnyalatnyit változtatni rajta, és az elkötelezett újságíró, aki szívét-lelkét beleadta, ilyenkor úgy érzi, hóhér kezébe került. Vékulcs sohasem reagált ellenségesen, legfeljebb a tőle megszokott elsöprő energiával védte álláspontját. Biztos, hogy olvasóit, rajongóit is ezzel veszi le a lábáról. Bámulatos, ahogy felnevelt öt gyereket, ahogy férjével együtt irányítja az imádott unokákkal bővült hangos, olasz családját, közben száguldó riporterként írja a cikkeit meg a könyveit. E kötet különösebb, mint a többi, mert véletlenül kiderül Ildi titka: az őszinte érzelmek, az önirónia, a humor, és főleg a szeretet meg a derű. Nem egy korty ahogy ő írja hanem egy zsák! Talán ezért is találtak úgy egymásra Itáliával és főleg Rómával. Mert a hatalmas életöröm mindkettőjükre jellemző. Bosszús, szomorú pillanatainkban érdemes magunkhoz venni egy adagot belőle!Erdélyi Z. Ágnes

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző V. Kulcsár Ildikó
Megjelenési dátum 2015-05-22
Kiadó CENTRAL MÉDIACSOPORT ZRT.
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 288 oldal
Alkategória Regények
ISBN 9789633411292
Méretek 210 mm x 140 mm x 12 mm
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: CENTRAL MÉDIACSOPORT ZRT.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!