Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

1947-ben a fiatal és csodaszép apácát, az indiai Áldás nővért Afrikába küldik, hogy egy kórházban teljesítsen szolgálatot. A viharos hajóút alatt a végkimerülésig ápol egy angol sebészt, Stone doktort, majd elválnak útjaik. Néhány évvel később az etióp fővárosában lévő Nemhely nevű (elírás, egy hivatalnok rosszul jegyezte le a "Menhely" szót) parányi missziós kórházban találkoznak újra, és hét évig dolgoznak együtt. A zárkózott, érzelmei kifejezésére képtelen orvos egy sérülékeny pillanatában a műtősnővér karjaiban keres vigasztalást. Az apáca és dr. Stone rövid életű szerelmének következményei súlyosak: az egypetéjű ikerfiúk születése a fiatal nővér életét követeli, az orvos pedig elmenekül, magára hagyja az újszülötteket. A két fiú, Siva és Marion keveset tudnak szüleikről, édesapjuk soha többé nem jelentkezik, egy indiai orvos házaspár neveli fel őket nagy szeretetben. Fiatalságukat meghatározza az '50-es és '60-as évek etióp diktatúrája és a kórház, ahol nevelőszüleik dolgoznak, nem is csoda, hogy mindketten orvosok lesznek. Marion felnőtt fejjel, Amerikába való disszidálása után próbálja megismerni szüleik történetét. A válaszokat csak félszázadnyi kutatás után leli meg.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2012
Szerző Abraham Verghese
Megjelenési dátum 2012-02-01
Kiadó Athenaeum Kiadó
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 624 oldal
Alkategória Regények
ISBN 9789632932057
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Athenaeum Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!