Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Leírás

A különféle építésű társasházi lakások fűtésének műszeres elszámolására, jelenleg a radiátorokra szerelt úgynevezett költségosztót alkalmazzák. Mely eszköz a piciny, hét milliméter átmérőjű érzékelő körfelületének hőmérsékletét, a radiátor több mint egy négyzetméteres felületére terjeszti ki. Ami olyan, mintha a nála mintegy hatvanezerszer nagyobb fűtőfelületnek e piciny felülettel tökéletesen azonos átlaghőmérséklete lenne, ami nem igaz. Ámde mégis ebből kiindulva határozzák meg a fűtések energia-fogyasztását, és annak díját. Ráadásul úgy, hogy sajnos a jelenlegi rendelkezések tág teret adnak az ilyen mérési gyakorlatnak. Melyben a megengedett, sőt szorgalmazott laikus elszámolási mód csak igen kis mértékű, ámde szakmailag el sem fogadható korlátozó beavatkozásokat tesz lehetővé! Ezt a kérdéskört tárgyalja meg a KÖZÖS FűTÉS-KÖZÖS GOND című, egy szakácskönyvnél nem nehezebb olvasmányú, ismeretterjesztő könyv. Mely a lakók alkalmazott csalásaitól kezdve, alapos szakmai indokolásokkal eljut egészen a jogi háttér elemzéséig. Majd rávezet az épületgépészet követelményein alapuló olyan interaktív számítási eljárásra, amit bárki egyszerű számítógépes alkalmazással könnyen elsajátíthat. Mely számítás ráadásul lakásonként mutatja meg, a költségosztó műszerek esetleges alkalmazási vagy funkcionális hibáját is.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2014
Szerző Kelecsényi Tibor
Megjelenési dátum 2014-07-10
Kiadó KOLORPRINT NYOMDAIPARI ÉS KER.
ISBN 9789630892568
Kiadás Fűzött
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: KOLORPRINT NYOMDAIPARI ÉS KER.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!