Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

A modern korban a technika ugrásszerű fejlődése a kontroll illúzióját is megteremtette a civilizált ember számára. A fejlett eszközök, az információk és a lehetőségek tengerében úgy tűnhet, magabiztosan uraljuk, irányítjuk életünket – egészen az első komolyabb krízishelyzetig, ami "kifordítja sarkaiból a világot". Ezekben az átmeneti, de annál ijesztőbb és fájdalmasabb periódusokban a mindennapok addigi rendje felborul, a megszokott és biztonságosnak hitt keretek leomlanak. Ilyenkor még a legerősebb, legöntudatosabb emberen is eluralkodik a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzése. A valódi válság mindig új időszámítást nyit az egyéni történelemben: utána már sohasem sem lesz pontosan úgy, ahogy előtte volt. Ez a folyamat azonban nem csak tragédiát hozhat, hiszen a megoldott krízisek hatására jönnek létre a legnagyobb és legelőnyösebb változások. A krízis – esély azok számára, akik kreatív eszközökkel tudnak élni a megújulás érdekében. Még a legszörnyűbb helyzet is orvosolható valamiképpen, ehhez pedig minden segítséget igénybe kell venni. E kötet tanulmányai is ezt a célt kívánják szolgálni, az élet legkülönbözőbb területeiről vett példákon keresztül szemléltetve a megoldás lehetőségeit.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2009
Szerző HAJDUSKA-LUKÁCS-MÉRŐ-POPPER
Megjelenési dátum 2009-09-02
Kiadó Jaffa Kiadó
Kategória Társadalomtudomány
Oldalak száma 169 oldal
ISBN 9789639604834
Méretek 205 mm x 125 mm x 20 mm
Kiadás Fűzött
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Jaffa Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!