Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

1949-ben a fiatal magyar emigráns, Lámfalussy Sándor egy bőrönddel a kezében és néhány dollárral a zsebében érkezett Belgiumba. Nem egészen ötven évvel később pedig ő nyújtotta át a nyomdának a második legjelentősebb nemzetközi valuta, az euró első bankjegyterveit. Az euró atyjaként ismert Lámfalussy Sándor kétségkívül napjaink nemzetközi pénzügyi életének egyik legmeghatározóbb alakja. Az Oxfordi Egyetemen szerzett közgazdaságtani doktori fokozatot, majd a Leuveni Katolikus Egyetemen és az amerikai Yale Egyetemen oktatott. Részt vett az Európai Gazdasági és Monetáris Unió alapjait kidolgozó Delors-bizottság munkájában, és 1994-1997 között ő lett az Európai Monetáris Intézet első elnöke. Meghatározó szerepet játszott az Európai Központi Bank megalapításában. 2000-ben az Európai Tanács felkérte, hogy a "Bölcsek Tanácsának" elnökeként tegyen javaslatokat az európai szabályozással összefüggő döntéshozatali mechanizmus egyszerűsítésére és hatékonyabbá tételére. A testület javaslatait 2003-ban fogadták el, segítségükkel sikerült némi rendet teremteni az addigi kaotikus szabályozási környezetben. De hol van Lámfalussy, az ember? Ki ő valójában? E kérdésekre a könyv lapjain párbeszéd formájában megjelenő visszaemlékezésből kapunk méltó választ. Lámfalussy Sándor 2010 és 2012 között otthonában mesélt életéről a szerzőknek: Christophe Lamfalussynak, Ivo Maesnek és Sabine Pétersnek.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2014
Szerző LÁMFALUSSY SÁNDOR
Megjelenési dátum 2014-10-29
Kiadó TIHANYI ALAPÍTVÁNY
Kategória Memoár, életrajz, interjú
Oldalak száma 188 oldal
ISBN 9789630898010
Méretek 170 mm x 240 mm
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: TIHANYI ALAPÍTVÁNY

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!