Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

A rendszerváltás után éppúgy vagy még inkább fordított kiválasztás jellemzi azt, hogy kikből lettek politikusok. Olyannyira, mintha a politikai siker ára a politikus morális megsemmisülése lenne, amin a politikai élettel szembeni állampolgári ellen?érzés sem változtatott. Az alternatív politikai elitek a politikai közösség fogalmának kiürülésére olyan identitásminták kialakításával válaszoltak, amelyek a kollektív emlékezet traumáit és zsákutcás válaszait elevenítették föl. "Angyalokra" és "démonokra" osztották/osztják a politikai közösséget. A politikusokat azon mérték/mérik, hogy cselekedeteik a korábbi közösségi tragédiák elkerülését vagy megismétlődését eredményezik vagy sem. Az identitáspolitikákkal kufárkodó hatalomtechnikusok démonizálása is hozzájárul ahhoz, hogy a vezetési válsággal küszködő elitek, az identitáspolitikák technokratái a demokratikus politikai kultúra és szocializáció ellenében érvényesíthetik hatalomkoncentrációs törekvéseiket. A könyv arra a kérdésre keresi a választ, hogy miképpen lehet olyan diskurzusokat elindítani, amelyek nem a kontraszelektált elitek hatalomkoncentrációját szolgáló identitásmintákat termelik újjá. Ehelyett a politikai közösség pluralista demokrata fogalma jegyében a közösség tagjai elismerik egymás morális integritását, miközben a helyes politikai cselekvésről alkotott különböző elképzeléseikről vitatkoznak, s tudják, hogy ez a normális állapot.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Szerző Rácz Sándor
Megjelenési dátum 2013-10-25
Kiadó Argumentum Tudományos Kiadó
Kategória Társadalomtudomány
Oldalak száma 268 oldal
ISBN 9789634467014
Gyűjtemény Eszmetörténeti könyvtár
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Argumentum Tudományos Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!