Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

,,Tulajdonképpen semmitől sem fél, amióta kihajította magát a világból, mindenki szeme láttára elégette tagsági könyvét és elküldte az anyjába az egész evolucionista tudóssöpredéket." Ezek a Lélekzárka elején leírott szavak Keszthelyi György regényére általában jellemzők, sőt, még Keszthelyi Györgyre, a magánemberre is, ha magánembernek lehet nevezni azt a kommentelőt, aki ilyen néven jelentkezik be különböző virtuális felületekre.Ez a magánember 1955-ben született, ahhoz a nemzedékhez tartozik tehát, melynek tagjai bőven felnőttek voltak már az 1989-es fordulat idején, és ezzel a sokat reménykedő és tán még gyakrabban csalódott fejjel kellett az újjal szembenézniük.A Lélekzárka egy kiábrándult ember furcsán töredezett szövege. A cím Kafka Odújára utal, arra a létezésre, mely az állandó szorongástól nyüszítő szereplőnek kijut. ,,Ott alszik el" - szól az utolsó mondat, és bár az alvás mindig a megnyugvás képzetét kelti, egyben viszont a halálét is, ez pedig éppen a kettősség, amely a Lélekzárkára véges-végig jellemző. Az eddig ,,kötetlen", de a nyomtatott és online sajtóban sokat publikáló Keszthelyi Györgynek szép, szomorú első kötete ez.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Keszthelyi György
Megjelenési dátum 2015-03-26
Kiadó Xantusz Könyvkereskedelmi Kft.
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 128 oldal
Alkategória Regények
ISBN 9786068351513
Kiadás Kartonált
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Xantusz Könyvkereskedelmi Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!