Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Leírás

Hamvaik egymás mellett pihennek egy Los Angeles-i temetőben. Marilyn és Truman nagyon hasonlítottak egymásra. Amíg Monroe a lényével varázsolt, Capote a szavak színpompás muzsikáját tárta elénk: Álom luxuskivitelben, Hidegvérrel, Mozart és a kaméleonok. Amerikában senki nem írt úgy, ahogy ő. Nyíltan vállalta a másságát, sőt, tőkét kovácsolt belőle. Ebben a testileg és lelkileg nyomorék emberben különleges képesség lakozott ahhoz, hogy megszépítse a világot. Monroe élete tipikus amerikai karrier regény: Árvaházban nevelkedett, majd filmje révér a világ legszebb és leghíresebb asszonya lett. Sokan a szex szimbólumát látták benne. John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke és Robert Kennedy igazságügyminiszter egyformán osztoztak a kegyeiben. A Kennedy kapcsolat Moszkva szemében is értékessé tette Monroe-t. Ekkor jelent meg az életében Dr. Greenson pszichiáter, a Szovjetunió beépített kémje. Amikor az FBI nyomására a Kennedy fivérek szakítottak a filmsztárral, a szovjet érdeklődés is megszűnt. Marilyn Monroe máig tisztázatlan körülmények között halt meg. Bradányi Iván 48 éve követi Marilyn életét, s a halála óta született ellentmondásokat. Több mint ötszáz oldalas könyvében Truman Capote és Marilyn Monroe feltárják egymás előtt életük titkait. Jóllehet csak a szerző fantáziájában találkoznak, minden szó, ami ezen a találkozáson elhangzik: hiteles dokumentumokkal alátámasztható. Két rendkívüli ember tragikus élete. Igazi LIDÉRCNYOMÁS LUXUSKIVITELBEN!

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2007
Szerző Bradányi Iván
Megjelenési dátum 2007-09-27
Kiadó Solo Music
Műfaj Felnőttirodalom
Oldalak száma 520 oldal
Alkategória Egyéb felnőttirodalom
ISBN 9632144163
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Solo Music

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!