Felhasználói vélemények:

Forgalmazza a(z): Líra

Egyéb ajánlatok

Leírás

Mátyás király halála után a nagy király testi hibás és nem túl tehetséges fia, Corvin János herceg mindent megtett, ami tőle tellett, hogy apja trónjára kerüljön. Ám ez a "minden" szerfölött kevésnek bizonyult az urak akaratával szemben.
A lengyel Jagelló-család sarja, a cseh király Ulászló kerekedett felül végül is. A magyar urak azért választották királyuknak éppen őt, mert akaratnélküli embernek, tehetetlen bábnak tartották, akivel azt tehetnek, amit akarnak. És bizony ki is használták a végletekig minden értelemben. Mindaz, amit Mátyás három évtized alatt felépített, már II. Ulászló uralkodásának első tíz éve után szinte romokban hevert.
A fiát, II. Lajost pedig a gyámjai, tanácsadói még gyermekként, ifjúként úgy elrontották, élvezetek függőjévé tették, mint ahogy korábban két másik, fiatal uralkodónkat is. Így aztán a magyarok garázdálkodását semmi sem fékezte hosszú időn át. A Dózsa György-féle parasztháború is nagy zavart okozott az országban, annak ellenére, hogy a felkelést hamar leverték. És jött Mohács - igen tanulságos az a folyamat, amely a hatalmas vereséget megelőzte.
És legalább annyira tanulságos az is, hogy Mohács után még 15 éve volt - lett volna! - a magyaroknak, hogy változtassanak a helyzeten, összefogjanak, hiszen a török addig még nem szállta meg az országot.
Szapolyai János, az utolsó magyar király szintén gyenge embernek bizonyult - csak másképpen, mint elődei...
A veszedelem akkor pedig már tényleg nagyon közel volt.

Teljes cím: Magyar királyok és uralkodók: II. Ulászló, II. Lajos és I. (Szapolyai) János - 14. kötet
Eredeti cím:
Nyelv: magyar
Megjelenés: 2014
Kötésmód: cérnafűzött kötött
Oldalszám: 96
Méret [mm]: 207x284x8
ISBN: 6155013287
EAN: 9786155013287

Részletek

main

Megjelenési év 2014
Szerző Kiss-Béry Miklós
Kiadó DUNA INTERNATIONAL KÖNYVKIADÓ
Alkategória Történelmi személyek
ISBN 9786155013287
Kategória Történelem

Gyártó:Kiss-Béry Miklós

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!