Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

  • Ingyenes szállítás

Egyéb ajánlatok

Hasonló termékek

Leírás

A kötet olyan időszakról szól, melyre nem szívesen emlékezünk, pedig emlékeznünk kell, magunk elé idézve a történteket, hogy az önkény ellen eredményesen tudjunk harcolni. Talán némi vigaszt nyújthatunk ezzel a korszak áldozatainak, ha igazságot szolgáltatni nem is tudunk. A Rákosi Mátyás nevével jelzett korszakról van szó, melynek intézkedései, atrocitásai a magyar társadalom csaknem minden rétegét súlyosan érintették. A Rákosi-korszakot a proletárdiktatúra időszakaként ismerjük, államformáját népi demokráciának nevezték. Mindkét kifejezés abszurditásán érdemes elgondolkodni. A proletárok diktatúrája helyett Rákosi Mátyás és csoportja: Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József önjelölt és a szovjetek által jelölt vezetők diktatúrájáról beszélhetünk, és mint a következőkből kiderül, a rendszer a demokráciától fényévnyi távolságra volt. A könyvben található - már kutatható, de távolról sem teljes - hivatalos levéltári anyagokra támaszkodva és dokumentumokkal illusztrálva mutatja be a szerző a deportálás előzményeit, a kitelepítendők összeírását, a kényszerintézkedés törvényi hátterét, a kitelepítettekre vonatkozó szigorú megszorításokat. Foglalkozik a mentesítésekkel, illetve az áttelepülési kérelmekkel, melyekre ritka kivétellel elutasítás volt a válasz. Bemutatja a kitelepítésben eltöltött időszak súlyos megpróbáltatásait. Ezek fokozódhattak, ha vélt vagy valós kihágással vádolták meg a kitelepítettet, aki börtönbe, internálótáborba vagy valamelyik hortobágyi kényszermunkatáborba kerülhetett. A deportálás egész életre szóló nyomot hagyott elszenvedőiben. 1953-ban, az amnesztiatörvény következményeként, feloldották a kitelepítést, azonban a kitelepítettek nem térhettek vissza eredeti lakhelyükre, lakásukat, ingóságaikat sem akkor, sem később nem kaphatták vissza, megfigyelés alatt álltak. Figyelőlapjaikat a rendőrség hosszú ideig köteles volt naprakészen tartani. Évtizedekig az élet számos eseménye alkalmával, például elhelyezkedéskor, továbbtanuláskor, súlyos diszkrimináció érte őket, az osztályellenség bélyegétől nem tudtak megszabadulni. A könyv második részében emlékiratokban, visszaemlékezésekben, interjúkban, a kitelepítés alatt írt naplórészletekben és korabeli levelekben szólalnak meg a hajdani kitelepítettek.A könyv szinte egy időben jelenik meg Magyarországon, illetve az Egyesült Államokban, ahol Stigmatized: A History of the Internal Deportations in Hungary, 1951-1958 címmel lát napvilágot a Helena History Press kiadásában.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Széchenyi Kinga
Megjelenési dátum 2015-05-29
Kiadó Helikon Kiadó
Kategória Történelem, politika
Oldalak száma 700 oldal
ISBN 9789632272740
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Helikon Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!