Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Alexandra

Hasonló termékek

Leírás

Két világháború keretezi a szokatlan családregény történetét, amelynek elbeszélője egy rendkívüli asszony. Helene gyerekkorának az első világháború kitörése vet véget. Apját a keleti frontra küldik, ahonnan már csak meghalni tér haza. Zsidó származású anyja a német kisváros ellenséges közegében egyre inkább a maga tébolyult világába zárkózik be. Vak a szíve - mondja Helene, és retteg anyja ridegségétől, aki már alig vesz tudomást lányai létezéséről. Helene orvosi egyetemre akar menni, ami a huszadik század elején nem mindennapi álom egy lány számára, de rajongásig szeretett nővérével együtt mindenek előtt kitörni vágyik a fojtogató bezártságból. A húszas évek elején a két lány Berlinbe költözik, ahol kitárul előttük a főváros izgalmas élete, a pezsgő társasági élet színe és fonákja, miközben a háttérben eleinte szinte észrevétlenül erősödik egy szörnyű ideológia, és készülődik a második világháború. Remény, magány, szerelem és veszteség között hányódva Helene a munkába menekül, hogy valahogy túlélje az életet. Hamar zátonyra futó házasságából egy kisfiú születik. A szeretet, amelyet Peter követel magának, a közelség, amely után sóvárog, egyre elviselhetetlenebbnek tűnik Helene számára, és hamarosan befészkeli magát a fejébe egy szörnyű gondolat. Végül meghozza a döntést. Julia Franck 1970-ben született Berlinben. Negyedik regénye, a Miért nem küldtél az angyalok közé? kitűnő korrajz, amelyért 2007-ben megkapta a német nyelvű irodalom egyik legrangosabb elismerését (Deutscher Buchpreis). Azóta a könyvet több mint 25 nyelvre lefordították.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2009
Szerző FRANCK, JULIA
Megjelenési dátum 2009-11-13
Kiadó Geopen
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 300 oldal
Alkategória Regények
ISBN 9789639765955
Kiadás Kartonált
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Geopen

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!