Felhasználói vélemények:

Forgalmazza a(z): Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Egy bretagne-i kertben meteorit csapódik a földbe, mely az élet nyomait hordozza, a kora pedig... Nos, a kő olyan régi, hogy még a mi Naprendszerünk kialakulása előtt jött létre. Bizonyíték arra, hogy a földi élet földön kívülről ered... Ez a felfedezés újjáéleszti az örök vitát az ember és a világ keletkezéséről a (neo)darwinisták és az ún.kreácionisták között. Előbbiek értelemszerűen az evolúció hívei, utóbbiak pedig az pedig az isteni teremtés mellett törnek lándzsát. A követ Párizsba, a Természettudományi Múzeumba szállítják.  Hamarosan összeáll egy kis csapat, melynek tagjai hivatottak a világraszóló lelet vizsgálatára. Ám még munkához sem látnak, máris látványos gyilkosságsorozat veszi kezdetét: egy héten át minden áldott nap megölnek valakit. A meteorit pedig, mely cáfolja az isteni teremtés elméletét, szőrén-szálán eltűnik. A végtelenül brutális gyilkosságoknak szimbolikus értelmük (is) van: valamennyi egy-egy darwinista tétel groteszk illusztrációja, illetve cáfolata akar lenni. A meteorit vizsgálatára kijelölt két tudós, az ateista amerikai és a vatikáni pap élete is veszélybe kerül. A fiatal francia asszisztensnőről nem is beszélve, aki éleslátása miatt komoly bajba jut. A megszállott kreácionista gyilkost egy egész sereg titkos szervezet támogatja a háttérből. De neki nem csupán elviek a szándékai...

Részletek

main

Megjelenési év 2007
Szerző ROY, VERONIQUE
Megjelenési dátum 2007-01-01
Kiadó Gabo
Műfaj Sci-fi, fantasy, krimi
Oldalak száma 360 oldal
ISBN 9636891081
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó:Gabo

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!