Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

  • Ingyenes szállítás

Lásd a kapcsolódó termékek alapján
Adja a terméket a Kedvencekhez, töltse le a mobilapplikációt és értesítjük, amint újra elérhető lesz a termék

Hasonló termékek

Leírás

A Non nobis, Domine a magyar templomos lovagok tragikus történetét, Károly Róbert trónharcait, uralkodásának korai éveit, a kiskirályok felemelkedését és bukását meséli el egy fiú felnőtté és lovaggá válásának huszonkét évén keresztül. Az első kötetben nyomon követhetjük, ahogy Attila apródból fegyvernökké, kisgyermekből kamasszá cseperedik, és minél inkább igyekszik nagybátyja a helyes útra terelni őt, ő annál inkább csúszik ki az irányítása alól, és vágyik túlságosan is szabad életre. Két világ ütközik meg egymással: a háborúban és borzalmakban edzett, szigorú katona és a békés környezetben felnövő, már-már idealista növendék gondolkodásmódja. Kettejük közt pedig ott őrlődik a bukott vándorénekes, Bolognai Umberto, a szegény paraszti sorból lovászfiúvá emelt László, számtalan érdekes mellékszereplő, és persze egy lány, akit Attilának sosem lett volna szabad megismernie. A regény szereplőinek zöme kitalált figura, s mint ilyenek, nem is alakítják a történelmet: átsodródnak rajta, elszenvedik, és amennyire tudják, viselik következményeit. Ott vannak az Árpád-ház kihalásánál, a lovagkirályok aranykorának hajnalán, a rozgonyi csatában és a középkor egyik leghírhedtebb eseményénél, a Templomos Lovagrend máglyára vetésekor.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2012
Szerző Bíró Szabolcs
Megjelenési dátum 2012-04-30
Kiadó Ulpius-ház Kiadó
Kategória Sci-fi, fantasy, krimi
ISBN 9789632546025
Kiadás Fűzött
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Ulpius-ház Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!