Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

"Elterjedt az a nézet, mely szerint a detektívhistóriák leginkább egy nagy lóversenyre emlékeztetnek, ahol sok az induló, az esélyes ló és lovas. "A pénzedért arra fogadsz, akire akarsz." A közmegegyezés szerint az ilyen történetben a favorit nem hasonlít ahhoz, akit a lóversenypályán annak tartanak, vagyis: lehet kívülálló személy is. Nézzük meg, kiről tételezhető fel a legkevésbé, hogy a tettet elkövette, s ezzel tíz közül kilenc esetben munkánk véget is ért. Mivel nem szeretném, ha hűséges olvasóim utálkozva hajítanák félre ezt a könyvet, előre figyelmeztetem őket: ez nem az a fajta detektívhistória. Itt mindössze négy induló van, akik közül, a körülmények megfelelő összjátéka folytán, bármelyik elkövethette a bűntényt. Ilyenformán óhatatlanul ki van zárva a meglepetés eleme. Ennek ellenére az a véleményem, hogy mind a négy szereplő iránt azonos érdeklődéssel kell viseltetnünk, hiszen valamennyi követett már el gyilkosságot, és továbbiakra is képes. Négy alapvetően különböző embertípussal állunk szemben, a gyilkosság indítéka valamennyiüknél az egyénre jellemző, és így mindegyikük más-más módszert választana. A következtetésnek ezért tisztán pszichológiainak kell lennie, és ettől csak még izgalmasabbá válik az ügy, hiszen mindent összevetve az a legérdekesebb, mi játszódik le a gyilkos agyában." (Agatha Christie)

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Szerző Christie, Agatha
Megjelenési dátum 2013-08-08
Kiadó KÖNYVBAZÁR (EURÓPA KIADÓ)
Kategória Sci-fi, fantasy, krimi
ISBN 9789630795234
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: KÖNYVBAZÁR (EURÓPA KIADÓ)

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!