Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

Egyéb ajánlatok

Leírás

Sokféleképpen tehetünk az egészségünkért. Köztudott, hogy az egészségmegőrzés egyik legfontosabb eleme a megfelelő étrend. A paleolit étkezés követői elsősorban a helyes táplálkozásra fektetik a hangsúlyt, ez így önmagában még nem elegendő. A rendszeres testmozgásra is időt és energiát kell fordítanunk. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit és hogyan mozgunk! Tudjuk, hogy a paleolitikum embere hogyan táplálkozott. Azt is hozzá kell azonban tennünk, hogy nem csak emiatt maradt erős és egészséges, hanem azért is, mert kénytelen volt rengeteget és változatos módon mozogni. A zsákmányt be kellett cserkésznie és meg kellett ölnie, a táplálékául szolgáló vadat olykor kilométereken keresztül kellett cipelnie, és mindeközben a ragadozó állatoktól is muszáj volt megvédenie magát. A természeti ember világától jócskán eltávolodott hétköznapjainkban a mozgások többsége - még a modern, csillogó edzőtermekben is - csak ülve végezhető. Mintha a munkahelyünkön, az iskolában, az autónkban vagy a tömegközlekedési eszközökön nem ülnénk éppen eleget. Lakatos Péter kiváló könyve azoknak szól, akik nemcsak az étkezésükben keresik az egészséget, hanem a testüket is erőssé, kitartóvá és ellenállóvá akarják fejleszteni, és ehhez az ősi mozgást, a Primal Move-rendszerét választják. A Paleolit edzés felvázolja ennek a különleges mozgásrendszernek az elméleti hátterét, és gyakorlati tanácsokkal is ellátja az életmódváltásra készülőket. Itt az idő, hogy felálljunk a székből, és elkezdjünk... mászni!

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Szerző Lakatos Péter
Megjelenési dátum 2013-12-31
Kiadó Jaffa Kiadó
Műfaj Társadalomtudomány
Oldalak száma 180 oldal
ISBN 9786155235535
Kiadás Ragasztott
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Jaffa Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!