Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

  • Ingyenes szállítás

Hasonló termékek

Leírás

Payer Imre immár két évtizedes irodalmi pályáján költőként, kritikusként és egyetemi oktatóként is sokat tett a kortárs magyar irodalom önmegértésért. Az eddigi három kötetében olvasható lírájának nyelv-poétikai teherbírása stabil, költői teljesítménye a kísérletezések ellenére is egyenletes, verseinek epikus alapmozzanati és az ebben is látszódó nyers irónia pedig kitüntetett figyelmet érdemel. Ugyancsak elismerést ér a klasszikus műveltséganyaggal vagy még inkább a műveltséggel mint toposszal való játék Payer verseinek többsége ugyanis egy-egy konkrét előszövegre, vagy egy-egy tradicionális strófaszerkezetre utal vissza, de olyan mennyiségben és olyan ötletesen, hogy kevés is mindezt pusztán a hagyományhoz való viszony egyéni alakításának nevezni. A torzult idézetek, a metaforikus vagy a hangzásra építő, asszociációs retorikai technika végső soron a megszólalás lehetőségére kérdez rá. Erre utalnak a lírai monológként is felfogható szerepversek és a nyelvileg erőteljesen neologizáló versek sorai is, melyek a hagyomány közvetítettségének tudatát a saját költői megnyilatkozás részévé avatják, tudva, hogy bármiféle tradíció megjelenítése kizárólag az elhagyás alakzatain keresztül jelenhet meg. Az új kötet mindebből még többet ígér, ráadásul átgondoltabban, következetesebben, célratörőbben, egyszersmind egységesebben és erőteljesebben. Payer költészetének új útjait nyithatják meg ugyanakkor azok a versek, melyekben a nyelvfilozófiai beszédmód az ironikus reflexió és az irónia nélküli léttapasztalat tárgya egyszerre. Ezek Payer Imre költészetének eddig is markáns körvonalait még inkább megerősítik, összetéveszthetetlenné formálják. Bedecs László ajánlása

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2016
Szerző Payer Imre
Megjelenési dátum 2016-01-08
Kiadó Parnasszus Könyvek
Kategória Felnőttirodalom
Oldalak száma 96 oldal
Alkategória Vers, dráma
ISBN 9789639781122
Kiadás Ragasztott
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Parnasszus Könyvek

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!