Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

  • Ingyenes szállítás

Lásd a kapcsolódó termékek alapján
Adja a terméket a Kedvencekhez, töltse le a mobilapplikációt és értesítjük, amint újra elérhető lesz a termék

Hasonló termékek

Leírás

A kötet, amelyet kezében tart a Tisztelt Olvasó, egy több mint két évtizede indult program végeredményének második darabja. Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése 1992 áprilisában döntött a Pécs Története Alapítvány létesítéséről, amelynek fő feladatává tette a város múltját tudományos igénnyel és alapossággal, de közérthetően és reprezentatív formában bemutató nagymonográfia elkészítését. A szerkesztőbizottság irányításával 1993 óta folyó kutatómunka eredményeit eddig 26 konferencia, a Tanulmányok Pécs történetéből c. sorozat húsz és a Források Pécs történetéből négy kötete, továbbá más periodikákban megjelent tanulmányok révén ismerhették meg az érdeklődők. Egyaránt segíti a kutatók munkáját és a nagyközönség tájékozódását a több mint 7400 munka adatait közlő Pécs bibliográfiája 1960-2005 című kötet. A mintegy 420 előadás és több mint 6200 oldalnyi nyomtatott szöveg gazdag de még korántsem teljes tárháza a város történetéről szerezhető ismereteknek.A Pécs története II. A püspökség alapításától a török hódításig című kötet szerzői Font Márta szerkesztő és Vonyó József főszerkesztő irányításával arra vállalkoztak, hogy bemutassák Pécs és a város mai határain belül létezett, akkor még önálló települések középkori történetét. Az időhatárok jelzik, hogy a város és térsége történetének sarkpontjai eltérnek az ország egésze tekintetében elfogadott korszakhatároktól. Pécs históriája esetében az államalapítás folyamatában a püspökség alapítása (1009) jelentette a fordulópontot, s a korszakot a város törökök által történő elfoglalása zárta le 1543-ban. A monográfia első kötetében tárgyaltakhoz képest elhelyezkedésében, nevében és kapcsolatrendszerében is új város áll előttünk, amelynek a latin Quinqueecclesiae, a német Fünfkirchen és a magyar Pécs neve egyaránt ebben az időszakban alakult ki. Külön fejezet szól a város nevének keletkezéséről, a névadás lehetséges és vélelmezhető szempontjairól. Önálló részben tárgyaljuk az 1526 és 1543 közötti évek történéseit is, mivel ebben az időszakban lényegesen eltérnek a külső körülmények a korábbi századok jellemzőitől. A kötet gerincét a második és a harmadik fejezet alkotja. A második a település egységes arculatának a kora középkor évszázadaiban történő kialakulását mutatja be, a harmadik pedig a késő középkor prosperáló gazdaságát, fejlődő társadalmát, és azt, hogy ennek nyomán miként vált kulturális központtá.A szerzők széles összefüggéseiben, más városokkal összevetve mutatják be Pécs korabeli fejlődését, kapcsolatrendszerének alakulását. Az új tudományos eredményeket is tartalmazó, részben eltérő álláspontokat is megjelenítő, de a széles olvasóközönségnek is szóló könyv szövegét gazdag, színes illusztrációk 30 térkép, 19 táblázat, s mintegy száz tárgy- és épületfotó teszik szemléletessé, a szellemi értékeken túl esztétikai élményben is részesítve az olvasót. A magyarul nem tudók a részletes angol nyelvű rezüméből ismerhetik meg a kötet tartalmát.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Fedeles Tamás, Jankovits László, Petrovics István, Koszta László, Tóth Endre, Varga Szabolcs
Megjelenési dátum 2015-10-14
Kiadó VIRÁGMANDULA KFT
Kategória Történelem, politika
Oldalak száma 400 oldal
ISBN 9786155497506
Gyűjtemény Pécs monográfiája
Méretek 185 mm x 285 mm
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: VIRÁGMANDULA KFT

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!