Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Jelen kötetünk az elmúlt X. év önkormányzati munkájának látható, mérhető eredményeiről és halmozódó gondjairól ad képet, ahogyan azt a tárgyban legilletékesebbek, maguk a polgármesterek látják. A könyv először jelent meg a Magyarország Kézikönyvtára sorozatban. Szándékunk szerint ezután négy évenként rendszeresen kiadjuk, a helyhatósági választásokat követő (páratlan) évben, hogy ezzel tisztelegjünk azok előtt, akik az 1990 óta eltelt időben Magyarországon ezt az áldozatkész munkát vállalják. Jelen kötetünk az elmúlt X. év önkormányzati munkájának látható, mérhető eredményeiről és halmozódó gondjairól ad képet, ahogyan azt a tárgyban legilletékesebbek, maguk a polgármesterek látják. Ők azok, akik a falvakban, községekben, városokban, kerületekben egyfelől az államigazgatási feladatok végrehajtásáért, másfelől választóik mindennapi életének alakulásáért felelősek. A polgármesteri tisztség a hazai önkormányzás és közigazgatás történetében csak az 1990-es helyhatósági választásokkal terjedhetett ki a községekre, falvakra is. Az ekkorra már érvényben lévő törvény tette lehetővé, hogy ne csupán a városok, hanem a kis települések (100 főt meghaladó) lakossága is választhasson polgármestert, akire közvetlen politikai, gazdasági és kulturális környezetének irányítását, a helyi hatalom gyakorlását bízza. Ennek megfelelően könyvünk témája nem az úgynevezett nagypolitika, amely nemzetek, országok, esetleg kontinensek néptömegeinek sorsát vitatja és határozza meg, hanem a politikának az a része, amely a hétköznapi közügyek formájában életünkben állandóan jelen van. Személy szerint pedig azokhoz és azokról szólunk, akik az ilyen munkát tekintik hivatásuknak.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2007
Megjelenési dátum 2007-09-27
Kiadó CEBA-HOLDING KFT.
Kategória Lexikonok, kézikönyvek
Oldalak száma 571 oldal
ISBN 08147765
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: CEBA-HOLDING KFT.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!