Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

"Az itthon korábban "Öljünk meg minden rohadékot!" címmel megjelent regényt most - a Boris Vian-életműsorozat tizenegyedik köteteként - átdolgozott fordításban és új, az eredetit pontosabban tükröző címmel kínáljuk olvasóinknak. A Pusztuljon minden rusnyaság! különleges helyet foglal el a Vian által hajdan Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. Az első két Sullivan-mű (Köpök a sírotokra és A holtaknak már mindegy) kiváltotta botrányoknak köszönhetően a korabeli sajtó és a közönség 1948-ban már tisztában volt azzal, hogy Sullivan és állítólagos fordítója egy és ugyanaz a személy, így aztán Boris Vian e harmadik krimiparódia megírásakor már sokkal kevésbé ügyelt a látszatra, és már nem akarta feltétlenül elhitetni az olvasókkal, hogy egy igazi amerikai regénnyel van dolguk. Éppen ezért, bár ebben a könyvben is megtalálhatók az előző Sullivan-krimik kellékei és kliséi, a stílus már egyértelműen viani. A nyelvezetében és játékosságában is a nem sokkal korábban született "Pekingi ősz"-t idéző regény Boris Vian egyik legmulatságosabb műve, amely egyrészt folytatja a polgárpukkasztás azon sullivani hagyományát, amely miatt a derék francia kispolgárok pornográf írónak kiáltották ki Vian ezen ál-amerikai alteregóját, másrészt pedig mind nyelvileg, mind a történetvezetésben maximálisan kiaknázza a jellegzetes viani börleszkben rejlő lehetőségeket." (M. Takács József)

Kompatibilis tartozékok

Részletek


Gyártó: Könyvbazár Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!