Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

A könyv úgy épül fel, hogy tükrözze, mire való a QuarkXPress: számítógéppel nyomdakész terméket létrehozni. Ezért a program általános áttekintésével indul, majd a dokumentum szerkezetének kialakításával folytatódik, és csak ezután következnek az alapveto ismeretek, például a szövegek és képek elhelyezése az oldalakon. Ezt a QuarkXPress néhány finombeállításának leírása követi, végül pedig a nyomtatással kapcsolatos kérdések kerülnek sorra. Mivel mostanában sokaknak nyomtatásban és az Interneten is meg kell jeleníteniük munkájuk eredményét, a szerző egy fejezetet a Weben történő közzétételnek is szentelt. Ezt a könyvet sokféleképpen lehet olvasni. Van az elejétől végig történő elolvasás. Ezzel a módszerrel lehet felcsipegetni az utolsó morzsáig mindent, amit a könyv tartalmaz. Ez a módszer azonban sokaknak nem felel meg. Ezt a könyvet szerzője mindennapi használatra szánta, hogy bármikor le lehessen emelni a polcról, és még csak elemek sem kellenek bele. Ha elsősorban az 5-ös változat új szolgáltatásai érdeklik, először vessen egy pillantást a Bevezetésben az új szolgáltatások leírására. Itt megtudhatja azt is, hol található az adott szolgáltatás részletes ismertetése. A magyar kiadás két kötetben, várhatóan ezerkétszáz oldal terjedelemben.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2007
Szerző David Blatner
Megjelenési dátum 2007-09-27
Kiadó Kiskapu Kft.
Kategória Számítástechnikai
Oldalak száma 1300 oldal
Alkategória Általános, egyéb
ISBN 9639301434
Méretek 240 mm x 190 mm
Kiadás Fűzött
Típus Könyv
Kategória Szakkönyv

Gyártó: Kiskapu Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!